Gazdaság

REDMONTI JÓSLATOK HORATIÓNAK – Gates szerint a világ

“Több dolgok vannak földön és égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes” – jelenti ki Hamlet, hű bizalmasának, az átlagos képességű, viszont tökéletesen normális Horatiónak. Hasonló jóslatot követett el a legnagyobb személyi számítógépszoftver-cég vezére, amikor közzétette jövőt láttató emlékiratait, The road ahead (Egyenesen az úton) címen. Bill Gates, a Microsoft elnöke, vezérigazgatója, és a cég 25 százalékának tulajdonosa a hamleti szerepet játssza, bár könyvében nem szellemekről fantáziál. Miközben végigvezeti az olvasót a számítógépek hőskorától a jövő csodakészülékéiig, a wallet PC-ig, a számítógépesített lakásig, remekül borzonghatunk és szórakozhatunk. Akik a drágább kiadású Gates könyvet vásárolták meg, azok immár CD-ROM lemezen is olvasgathatják a szöveget, s videót nézve ámulhatnak, mit is jósol nekik a Microsoft vezére.

A könyv számítástechnika-történeti memoárként is olvasható, de úgy nem érdemes. Gates Neumann Jánostól, és az első számítógépeknek szánt szörnyeken keresztül a Compaq és Intel sikeréig hű ciceroneként vezeti végig a mai olvasót a számítástechnika fejlődésének összes tévútján, nem feledkezve meg kölyökkoráról, a Microsoft alapításáról, és a sikerként eladott kudarcokról sem.

A Penguin csoporthoz tartozó Viking kiadó előrelátóan – és minden bizonnyal a szerzővel egyeztetve – nem elégedett meg Gates írásával. Két szerkesztő is jócskán kivette részét a mű megalkotásából. A kötet lendületes stílusán, egyszerű és mégis kifejező nyelvhasználatán érződik, hogy Nathan Myhrvold és Peter Rinearson nem engedte meg, hogy eluralkodjon a gates-i szoftverzsargon. Így lett a technológiai-futurista esszészerű bölcselkedés lebilincselően olvasmányos alkotás. Ha a Microsoft magyarországi leányvállalata megtalálja a magyar kiadásra megfelelő fordítóját, és megjelenik a mű magyarul is, érdekes lesz majd összehasonlítani: megőrizhető-e a magyar nyelvben is a fecsegőn intellektuális elbeszélésmód, vagy a technológiai, esetleg a nagyképű stílus tör át a szövegen.

A The road ahead valójában nem más, mint a modern, információs korszakhoz vezető út lépcsőfokainak, a mai informatika stratégiai irányainak, és a jövő lehetőségeinek bemutatása. A mondanivalója egyszerű: a technológiai fejlődés óriási lehetőségeket kínál mindenkinek az informatikában és otthon; s egykoron az átlagembernek is bele kell törődnie, hogy kényelme érdekében körülölelik elektronikus ketyerék. Gates szerint a lakások falán ott villog majd a Home Control Consol, avagy az ellenőrző kapcsolótábla, amelyen keresztül lehet szabályozni a világítást, elérni a videokönyvtárat, interaktív tévét, és itt lehet a fali kivetítőt éppen videokonferenciára vagy levelező üzemmódba kapcsolni is. A lakás biztonsági rendszerét is éppen ez a kapcsolótábla vezérli, leegyszerűsítve a betörők dolgát. A jövőben még kevésbé válnak el Gates szerint az üzleti és a magánéletben, iskolában használható technikai megoldások. Az elektronikus bevásárlóközpontok minden otthoni képernyőn, tévéről, számítógépről, kocsiról elérhetőek lesznek, hogy a lábat feleslegesen növesztett ember egy gombnyomással rendeljen pelenkát, autót vagy call girlt.

Ha belegondolunk abba, hogy egy mai bevásárlóközpont felépítése, fenntartása, működtetése hány milliárd forintot emészt fel, úgy egy gates-i elektronikus piac kiépítése olcsóbb megoldás is lehet. Például egy óriás bevásárlócsarnoknak 30 ezer embert kellene kiszolgálnia. Ha mind a harmincezer kap a befektetőtől egy 120 ezer forintos számítógépet egy olyan szoftverrel, amelyen keresztül eléri a bevásárlócsarnokot, ott rendelhet, s az árut házhoz szállíttatja, akkor ez a költség 3 600 000 000 forint lenne. Ezen keresztül jobban megszervezhető lenne az áruellátás, a házhoz szállítás, komoly raktárkészletet, pultokat sem kell fenntartani, hiszen az áru minden oldalról megszemlélhető a monitoron. Hogy miért nem valósult meg mindeddig ez a remek megoldás? Mert az élet ilyetén megszervezése ma még többe kerülne a fogyasztónak (telefonköltség, házhoz szállítás stb.), másrészt a vásárló elveszítheti kontaktusát a világgal a megérinthetetlen tárgyak között, és kiszolgáltatottá válhat.

Az otthonokban is mindennaposakká lesznek a személyi számítógépek – állítja Gates. Ma az USA-ban máris 532 ezer 18 esztendős fiatalnak van saját személyi számítógépe a PC World folyóirat szerint, s ez a szám 2000-re megduplázódik. Az amerikai statisztikák szerint a családok 30 százaléka birtokol ma számítógépet, tehát a gates-i jóslat minden bizonnyal beigazolódik. A jövő emberének szüksége is lesz rá, hiszen enélkül hogyan is “mehetne” majd dolgozni, hiszen a munkahely nem válik el feltétlenül az otthontól, éppen abban van.

Gates úgy látja, hogy az oktatás a legjobb befektetés. Lévén, hogy ő maga szülői engedelemmel kimaradt a Harvard egyetemről, hogy céget alapíthasson, kissé meglepő ez a kijelentés, a jogosságát azért nem vitatva el. De lévén, hogy a gates-i jövőképben éppen úgy helye van annak, hogy a gyerekek otthon is tanulhassanak, mégsem egyértelmű az, hogy vajon milyen szempontból gondolta végig a szoftvercsászár eme tézisét. A Microsoftnál az iskolák támogatása a legfőbb marketingeszközök közé tartozik, hiszen a holnap felnőttje imigyen Microsoft szoftvert fog vásárolni, ha – a cég piachódításait látva – egyáltalán lesz a személyi számítógépeken más szoftver is. Külön szól Gates a “tartalom forradalmáról”, amely nem más, mint az informatikai iparág 180 fokos fordulata az info-entertainment, a szórakoztató informatika (CD-ROM, videojátékok, interaktív televízió, filmek) felé. A Microsoft a közelmúltban részesedést vásárolt az NBC tévétársaságban, Bill Gates közös céget alapított Steven Spielberggel, a Microsoft mintegy 100 CD-ROM lemezt publikált eddig, tehát Gates pontosan beteljesíti jóslatát. A kötet érdekessége, hogy CD-ROM-on is megvásárolható, amelyen az is látható, hogyan is képzeli el Gates a jövőt, milyen a jövő business-e és/vagy egy háztartás elektronizálása Microsoft módra.

A legizgalmasabb néhány technológiai újdonságról Gates mellékesen tesz csak említést, de a félmondatokra máris érdemes odafigyelnünk. A már most népszerűsíteni kezdett interaktív televízió olyan tévékészülék, amelynek monitorán a Windows-éhoz hasonló ikonok találhatók, amelyekkel nem csupán csatornát lehet váltani, hanem általuk a személyes véleményeket is vissza lehet juttatni a műsorkészítőknek, vagy esetleg pozitív végű revűdarabbá formálni át a Hamletet.

A jövőbeli üzleti alkalmazások között említi meg Gates a számítógépes beszédfelismerés elterjedését. A PC-k máris alkalmassá tehetők arra, hogy egy-egy szót felismerjenek és mint utasítást, végrehajtsák azt. A Microsoftnál éppen a magyar származású Charles Simonyi dolgozik azon, hogy a PC ne csak megértsen egy hosszú beszédet, hanem azt szövegre, szóra lebontsa és egy szövegszerkesztőbe átformálja. A jövőben tehát nem csak a lábunk, hanem a kezünk is feleslegessé válik. A harmadik – és legérdekesebb – újdonság a wallet (pénztárca) PC-nek nevezett kis eszköz. Ez a hitelkártya nagyságú gép őrzi tulajdonosa személyi adatait, ez lesz a telefonja, hitelkártyája, navigációs eszköze, amely arra a kérdésre is válaszolni tud, hogy éjfélkor hol van a környéken a legközelebbi nyitva tartó kínai étterem. Már ma megoldható lenne, hogy egy menedzserkalkulátort, egy Hewlett-Packard Omnibook PC-t vagy egy Psion Organizert egybeépítsenek egy rádiótelefonnal. A gates-i jóslatban ez még kisebb lenne: bár már látnánk…

Hamlet a valóságot látja – másképp. Gates valósága bizarr, néhol következetlen, de mindenképpen figyelemre érdemes. Különösen a ma döntéshozóinak, hogy tudják, utódaik milyen elmulasztott fejlesztések és beruházások miatt fogják emlegetni a nevüket. A kötet CD-ROM kiadása még egy utolsó meglepetést is tartogat: Bill Gates redmonti (Washington állam) házának számítógépes modellezését. Az óriási területen fekvő épület csupán üveg, fa és kő felhasználásával épült. Itt 100 számítógép irányítja az energiatakarékos berendezéseket, külön tere van a konferenciáknak, munkának, magánéletnek. Nagyon modern, és európai ízléssel megítélve nagyon csúf, hideg épület. Minden bizonnyal praktikus, hasznos, de miként a Gates szerinti világban: nem biztos, hogy szeretnénk benne élni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.