A fenntartó szerint a perindítással súlyos etikai dilemmák, adminisztratív terhek, költségek hárulnának az intézményekre, amikkel a befolyó bevételek egyáltalán nem lennének arányban.
A főpolgármester nemrég még azt mondta, a 3-as metró vonalának meghosszabbítása „évekkel ezelőtt” lekerült a napirendről. Most úgy fest, mégsem ez a helyzet.
A Gellért tér és Kelenföld között közel annyian tekernek, mint a Bajcsy-Zsilinszky úton, mégsem festik fel a biztonságos közlekedést lehetővé tévő bringasávokat, és a járdák kiszélesítése is elmarad.
A Bridge Budapest ügyvezetője szerint egyik ügyfele 25 eurót fizetett egy kilométerért, egy másikat pedig 4620 forintért vittek el a Síp utcából a Deák térre. Többeket is átvertek.
A magyar Jamie's Italian ugyan olcsóbb lesz, mint a lánc angliai tagjai, de azért elég mélyen zsebbe kell majd nyúlnia annak, aki a Naked Chefnél akar vacsorázni.
A városi zöldterület bővítése kifizetődő dolog, a fák költségvetési mércével mérve is jelentős összegeket spórolhatnának meg nekünk. De mi inkább kivágjuk őket.