A szezonban már nem léphet pályára, és az is elképzelhető, hogy távozik a Manchester Citytől az angol válogatott Joey Barton, miután a csapat egyik edzésén megverte társát, a francia Ousmane Dabót.
A verekedős Fabien Barthez, a franciák világ- és Európa-bajnok veterán kapusa az FC Nantes-tal történt váratlan szakítás ellenére egyelőre nem akarja befejezni labdarúgó-pályafutását.
A AC Milan szerda este a vártnál könnyebben győzte le a Manchester United együttesét, és ezzel bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe. Carlo Ancelotti, az olaszok vezetőedzője kalapot emel a saját játékosai előtt, és már a Liverpool elleni athéni ütközetről beszél.
Az AC Milan simán, 3-0-ra verte a Manchester Unitedet, és ezzel bejutott a Bajnokok Ligája fináléjába, ahol azzal a Liverpoollal találkozik, amely a két évvel ezelőtti döntőben büntetőkkel legyőzte.
Életét vesztette Phillip Carter, a Chelsea labdarúgócsapatának tiszteletbeli alelnöke, aki a keddi, Liverpool elleni Bajnokok Ligája-elődöntőről hazafelé utazva szenvedett helikopter balesetet.
A Liverpool, akárcsak két éve, ezúttal is elbúcsúztatta az esélyesebbnek vélt Chelsea-t a Bajnokok Ligája elődöntőjében. Jose Mourinho, a londoniak portugál edzője szerint a jobbik csapat esett ki.
John Terry, a Chelsea csapat kapitánya kilencéves szerződéshosszabbításról akar megállapodni elöljáróival, visszavonulása után pedig edzőként maradna a klubban.
Az AC Milan egygólos hátránya ellenére bizakodva várja a Manchester United elleni szerdai visszavágót a Bajnokok Ligája elődöntőjében. Ám ha mégsem jár sikerrel, angol "belügy" lesz a sorozat döntője.
Hosszabbítást követően, tizenegyesekkel legyőzte a Chelsea-t a Bajnokok Ligájának elődöntőjében Rafael Benitez csapata, és készülhet a május 23-i, athéni fináléra. Szerdán a Milan-ManU összecsapáson dől el ki lesz az ellenfele.
Michael Owen visszatérése sem segített Newcastle Unitednek, amely hétfő este 1-0-s vereséget szenvedett a Reading vendégeként a labdarúgó Premier League 36. fordulójának záró mérkőzésén.
A Chelsea a hétvégén a Bolton elleni döntetlennel elbúcsúzott bajnoki álmaitól, de a milliókért összevásárolt csapatnak valami komoly trófeát nyernie kell. Marad tehát a Bajnokok Ligája, ahol a Liverpool próbálja megállítani a sztárcsapatot.
A Ferencváros hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza együttesével a labdarúgó NB II Keleti-csoportjának hétfői rangadóján. A két csapat ezzel továbbra is azonos pontszámmal vezeti a tabellát, a zöld-fehér alakulat jobb gólkülönbsége révén az első.
Várhatóan végleg befejezi sportpályafutását Fabien Barthez, a Nantes labdarúgócsapatának 87-szeres válogatott kapusa, aki szombat este összeverekedett az őt bíráló szurkolókkal.
Lemondott Sam Allardyce, az élvonalbeli angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Bolton Wanderers szakvezetője. Hétfőn már meg is találták az utódját, eddigi segítője Sammy Lee irányítja a csapat felkészülését.
A címvédő FC Barcelona egy góllal nyert a Levante ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában és továbbra is egy pont előnnyel vezeti a tabellát a Sevilla előtt. A Real késő este leiskolázta idegenben a Bilbaót.
A focipályán nem sok említésre méltó eseményt mutattak a Lazio és az AS Roma játékosai az olasz bajnokság rangadóján, de sajnos a mérkőzés előtt a két tábor drukkerei egymásra találtak. Két szurkolót szúrt sebekkel kellett kórházba szállítani.