Lemondott a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöki tanácsadói posztjáról Mészöly Kálmán a Sport TV csütörtöki adásában tett rasszista megjegyzéséért. Kisteleki István elfogadta a lemondást.
Mészöly Kálmán rasszista kijelentése, a színes bőrű légiósokra tett sértő megjegyzése nagy vihart kavart. A magyar labdarúgó-válogatott egykori kapitánya később elnézést kért a szavaiért.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 24 ezer euróra büntette a szerb szövetséget a szurkolók és az U21-es válogatott játékosainak viselkedése miatt. Az angolok 3000 eurót kötelesek fizetni.
David Beckham megérkezett Los Angelesbe. A világ legpiacképesebb labdarúgója öt év alatt 250 millió dollárt keres új állomáshelyén, de gyaníthatóan klubja, az észak-amerikai profi ligában (MLS) szereplő Galaxy is nagyon jól jár az angol középpályás szerződtetésével.
Elfogták azt a férfit, aki letörte a brazil futball-legendáról, Peléről készült szobor egyik karját, illetve elvitte a műalkotáshoz tartozó vb-trófea mását is. A bűnös ezeket egy vastelepen értékesítette.
Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó-szövetség korábbi elnöke polgári pert indít Kisteleki István jelenlegi MLSZ-elnök ellen személyiségi jogainak megsértése miatt, és nem vagyoni kártérítést követel.
A vörös szőnyeg kiterítve, a hollywoodi paparazzók ugrásra készen: pénteken mutatják be hivatalosan a Los Angeles Galaxy új futballsztárját, a Real Madridtól távozó David Beckhamet.
Az NB II-es Ferencváros labdarúgócsapata egykori Fradi-játékosokkal igyekszik erősíteni: újra az Üllői útra igazolhat Vincze Ottó is, aki tagja volt a Bajnokok Ligájában szerepelt zöld-fehér együttesnek.
Álomdöntőt rendeznek majd vasárnap a 42. Copa Americán, Brazília után ugyanis Argentína is bejutott a fináléba, miután csütörtökre virradóra könnyedén, 3-0-ra legyőzte Mexikó válogatottját.
Nem bírt egymással a kupagyőztes Honvéd és a bajnok Debrecen a labdarúgó Szuperkupa első felvonásán. Az 1-1-es döntetlennel az idegenben fellépő hajdúsági csapat lehet elégedettebb.
Húsz mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta Chile labdarúgó-szövetsége (ANFP) azt a hat válogatott futballistát, akik a venezuelai Copa America idején ittasan randalíroztak Puerto Ordaz egyik szállodájában; a szövetségi kapitány önszántából távozik.
Csütörtök délben kezdődik a jegyárusítás a Puskás Ferenc Stadionban augusztus 22-én sorra kerülő Magyarország–Olaszország válogatott találkozóra, amely iránt természetesen hatalmas az érdeklődés.
A brazil labdarúgó-válogatott bejutott a Copa America döntőjébe, miután 2-2-es döntetlent követően tizenegyesekkel legyőzte Uruguay együttesét. Brazília ellenfele Mexikó vagy Argentína lesz a vasárnapi fináléban, az uruk pedig a bronzéremért játszhatnak szombaton.
A Debreceni VSC–TEVA a bajnokság után a következő hazai futballszezont indító Szuperkupában is triplázhat, ebben a kupagyőztes Budapest Honvéd akadályozhatja meg.
A World Soccer labdarúgó-magazin szavazása alapján az 1953-as magyar válogatott lett minden idők második legjobb csapata az 1970-ben világbajnok brazil gárda mögött; megelőzve Cruyff hollandjait.
A Getafe együttesétől kivásárolt Bernd Schuster követi Fabio Capellót a Real Madrid csapatának kispadján. A fővárosi klub egykori klasszisát új minőségében hétfő kora délután mutatják be.
A papírforma uralja a Copa Américát. Uruguay és a címvédő Brazília után a Perut lelépő favorit Argentína és a tíz emberrel játszó Paraguayt megalázó Mexikó is magabiztosan jutott az elődöntőbe.
Vasárnap hajnalra virradóan Szegeden kettétörték az Aranycsapat szobrát - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. A Tisza partján álló bronz emlékművet ledöntötték, kő talpazatát kettétörték.
Uruguay és Brazília csapata bejutott az elődöntőbe a labdarúgó Copa Americán: előbbi együttes a házigazda venezuelaiakat lépte le 4-1-re, a címvédő pedig Chilét verte magabiztosan 6-1-re.
A házigazda Zalaegerszegi TE az első mérkőzésen súlyos, háromgólos vereséget szenvedett az orosz Rubin Kazanytól a labdarúgó Intertotó-kupa 2. fordulójában.
Pénteken ünnepélyes keretek között átadták a Budapest Honvéd által létrehozott Magyar Futball Akadémiát. Az itt tanuló gyerekek képzését a klub vállalta, a szakmai munkát Szala László irányítja.