A Bajnokok Ligája selejtezőjének átszervezése magyar szempontból kedvező változást hozott, nagyban hozzájárult ugyanis ahhoz, hogy a Debrecen az euromilliókat garantáló - csak a részvételt 7,1 millió euróval honoráló – csoportküzdelmek résztvevője.
Tizennégy év után ismét magyar résztvevője van Európa - egyben a világ - legrangosabb klubtornájának. A Debreceni VSC ugyanis a szófiai győzelem után Budapesten 2-0-ra legyőzte a Levszkit, s ezzel kivívta a jogot, hogy ősztől a sportág nagyágyúi ellen szerepeljen.
Parádés első félidő a Puskás Stadionban: Varga egy okos emeléssel vezetést szerzett, majd Rudolf lőtt hatalmas bombagólt. A bolgár bajnok a fordulás után is képtelen volt bevenni a hazai kaput, jöhet a Bajnokok Ligája főtáblája.
Sporttevékenység végzése alól felfüggesztette Csertői Aurélt, a Haladás vezetőedzőjét és Bódog Tamást, a Videoton pályaedzőjét az MLSZ fegyelmi bizottsága keddi ülésén, miután a két tréner vasárnap összeverekedett a két csapat bajnoki mérkőzésén.
A Liverpool két magyar labdarúgóját is kölcsönadta a következő szezonra. Németh Krisztián a görög élvonalban szereplő AEK Athén, Simon András pedig a spanyol másodosztályú Cordoba labdarúgócsapatának kölcsönjátékosaként folytatja pályafutását.
Már csak körülbelül kétezer jegy vár gazdára a 20:45 órakor kezdődő Debrecen-Levszki Szófia BL-selejtező visszavágóra, melyen így minden bizonnyal - a lehetőségekhez mérten - megtelik a Puskás Ferenc-stadion.
Továbbra is gyengén muzsikál a Liverpool. A tavalyi ezüstérmes hétfőn a vendég Aston Villától kapott ki simán, 3-1-re a Premier League 3. fordulójának záró mérkőzésén.
Herczeg András, a Debrecen klubmenedzsere győzelmet és továbbjutást vár csapatától a Levszki Szófia elleni BL-selejtező visszavágóján. A bolgárok is optimisták, míg Debrecenből különvonat indul Budapestre.
Kedd este a Puskás Ferenc-stadionban a Debrecen a BL-főtáblára kerülésért lép pályára. A magyar bajnok igen jó eséllyel várja a selejtező negyedik, utolsó fordulóját, mivel a Levszki Szófia vendégeként 2-1-re győzött.
Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte 29 fős bő keretét a svédek és a portugálok elleni világbajnoki selejtezők előtt.
A 2001-ben a Bayern együttesével BL-győztes német Carsten Jancker érkezhet az Újpest labdarúgócsapatához. A 34 éves tankszerű támadó jelenleg csapat nélkül van.
Bár a múlt csütörtöki prágai szurkolói rendbontás számlája még nem érkezett meg a belgrádi Crvena Zvezda futballklubhoz, hétfői szerb sajtójelentésekből kiderül, hogy az egyesületnek anélkül is nagyon sokba kerülnek a drukkerei.
Négy győztes mérkőzés után vereséget szenvedett a Videoton a labdarúgó Soproni Ligában: a székesfehérvári együttes Szombathelyen maradt alul hét gólt hozó mérkőzésen.
A tavalyi tripla - bajnokság, kupa, Bajnokok Ligája - után a Barcelona a jelenlegi idényt is győzelemmel nyitotta: a katalánok a szuperkupa visszavágóján 3-0-ra legyőzték a Bilbaót.
Ha a Debrecen kedden feljut a Levszki Szófia ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblájára, akkor már biztosan 7,1 millió euróval (1,9 milliárd forint) gazdagodik a klubkassza.
Nem sokat kellett várni az első trénercserére a Bundesligában. A Liverpool védőt igazolt, Huntelaar kihagyja az első milanos bajnokiját. Rövid focihírek.
Egy hónapig nem léphet pályára Rio Ferdinand, a Manchester United és az angol labdarúgó-válogatott védője - jelentette be a Premier League-ben címvédő mestere, Sir Alex Ferguson.
Rövid eltiltása után pénteken újra edzésbe állhatott Jusszef Rabeh, a Levszki Szófia marokkói labdarúgója, akit a múlt héten ittas vezetésért őrizetbe vették.
Négy gólt kapott az orosz Zenit a portugál Nacional vendégeként, de bizakodva várhatja a visszavágót. Dzsudzsák és a PSV Eindhoven is idegenben kezdte meg a szereplését az Európa Liga selejtezőinek negyedik fordulójában. Bukarestben és Prágában balhéztak a szurkolók.