foci

Szokatlanul hangnemben, nyilvánosan fordult a Bayer Leverkusen vezetőihez a német bajnokság harmadik helyén álló csapat trénere. Jupp Heynckes szerint a csapatnak minden poszton erősítésre van szüksége, és ha ezt a klub elöljárói nem látják be, akkor lemond posztjáról. „Ha három fronton (bajnokság, kupa, nemzetközi kupa) is helyt kell állnia a csapatnak, akkor erős keretre van [...]
2010. 04. 16. 11:55
Louis van Gaal dühös: a Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője nehezményezi, hogy a francia bajnokságban a elhalasztják az Olympique Lyon és az AS Monaco jövő hétvégére kiírt összecsapását, így előbbi alakulatnak hat napja lesz felkészülni a bajorok elleni Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágójára. “Kérni fogom sportigazgatónkat, Christian Nerlingert, hogy forduljon az európai szövetséghez ebben az ügyben, és szorgalmazza [...]
2010. 04. 16. 11:08
Paunoch Péter, a magyar középpályás menedzsere arról tájékoztatta a Nemzeti Sport Online-t, hogy a hosszabbítás ténye nem jelenti azt, hogy Vass a nyáron nem vált klubot, hiszen több első osztályú csapat is figyeli. Vass Ádámnak idén nyáron járt volna le a szerződése, amelynek azonban volt egy olyan pontja, amely szerint ha a Brescia igényt tart [...]
2010. 04. 16. 11:05
Az 50 éves szakvezető a stábjával megtartott háromnapos egyeztetést követően csütörtökön jelentette be, hogy május 6-án még nem nevezi meg a végleges kerettagokat. A vb-n résztvevő csapatok kapitányainak június 1-jéig van lehetőségük kijelölni az utazókat. Löw a Bajnokok Ligája elődöntőjébe jutott Bayern München és az Európa Liga legjobb négy együttese között szereplő Hamburger SV eredményeitől [...]
2010. 04. 15. 17:14
Az eredetileg tervezettnél később jelöli ki 23 fős keretét Joachim Löw, a június 11-én kezdődő dél-afrikai világbajnokságra készülő német válogatott szövetségi kapitánya.
2010. 04. 15. 16:42
Biztonsági okokból idén nem egy mérkőzésen, hanem oda-visszavágós rendszerben rendezik meg a labdarúgó Holland Kupa döntőjét, ahol az ősi rivális Feyenoord és Ajax Amsterdam találkozik egymással. Erről a holland szövetség (KNVB) illetékesei döntöttek csütörtökön azt követően, hogy egyeztettek a két klub vezetőivel, valamint a városi hatóságokkal. Az első mérkőzésre április 25-én, a visszavágóra pedig május [...]
2010. 04. 15. 16:14
Az angol Profi Labdarúgók Szövetsége (PFA) csütörtökön nyilvánosságra hozta négy jelöltjét az Év játékosa díjra, közülük a legnagyobb esélyes Wayne Rooney, a Manchester United válogatott csatára. A Vörös Ördögök gólgyárosa mellett Didier Drogba, a Chelsea elefántcsontparti támadója, Cesc Fabregas, az Arsenal spanyol középpályása, illetve Carlos Tévez, a Manchester City argentin csatára lehet a győztes. Rooneyt [...]
2010. 04. 15. 14:45
A szerb rendőrség csütörtöki jelentése szerint hasba lőttek egy férfit a szerda késő este megrendezett Crvena zvezda-OFK Beograd bajnoki labdarúgó-kupamérkőzés közben kitört szurkolói verekedésben. A 21 éves Igor Vrelicet súlyos sérülésekkel szállították kórházba, ahol megoperálták, s az orvosok szerint állapota azóta stabil. A hazai együttesnek drukkoló férfit a hasán érte a lövés. Az incidens miatt [...]
2010. 04. 15. 13:35
Olvasói sztorik