Foci

BL: Debrecen – Basel 0-2

Budapest, Szusza Ferenc Stadion. Játékvezető: Cesar Muniz Fernandez.

Összefoglaló: A meccs eleje egyértelműen a Lokié volt, azonban a hajdúságiak nem tudták kihasználni helyzeteiket és ez megbosszulta magát: Stocker megpattanó lövése kötött ki Verpecz hálójában.

Nem sokkal később egalizálhatott volna a Debrecen, Varga József azonban ziccerből fölé lőtt.

Fordulás után a DVSC-TEVA tűnt aktívabbnak, a játékrész közepére azonban visszaesett az iram, a svájciaknak jó volt az eredmény, a Loki pedig nem tudott mit kezdeni Fisk csapatával.

Varga a második felvonásban is kihagyott egy hatalmas helyzetet, a csereként beálló Xhaka pedig a hajrában kettőre növelte a különbséget, így Herczeg András együttese kilátástalannak tűnő helyzetbe került.

Visszavágó jövő héten kedden, Svájcban.

Eredmény:
Debrecen – Basel 0-2 (Stocker 34., Xhaka 92.)

94. PERC: Vége a mérkőzésnek, a Debrecen 2-0-ás vereséget szenvedett a Baseltől így a svájciak hatalmas lépést tettek a továbbjutás felé. Visszavágó jövő héten kedden.

92. PERC: A tizenhatos előteréből Xhaka vállalkozott lövésre bal lábbal, a labda pedig elshunat a vetődő Verpecz mellett és a hálóban kötött ki, 0-2…

GÓÓÓL 92’
Xhaka, Basel
Távolról talált be.

91. PERC: Három perc a ráadás.

CSERE 89’
Basel
Xhaka a pályán a gólszerző Stocker helyén.
SÁRGA LAP 84’
Basel
Stocker sárgult be.

83. PERC: Varga hagyott ki egy újabb nagy helyzetet, miután megforgatta védőjét a tizenhatoson belülről lőhetett, a középre tartó labdát azonban védte a baseli kapus.

LES 81’
Debrecen
Egy újabb les a francia támadótól.
LES 79’
Debrecen
Kell még mondani? Coulibaly ragadt lesen.

76. PERC: Jócskán alábbhagyott a meccs irama, a svájciak láthatóan elégedettek az eredménnyel, a Loki pedig nem tud mit kezdeni a Basellel, a pálya utolsó harmadában rendre rossz döntéseket hoznak a magyar bajnok játékosai.

CSERE 76’
Basel
Almerares jön Zoua helyére.
CSERE 74’
Debrecen
Yannickot Dombi váltja.
SZABADRÚGÁS 68’
Basel
Frei tekert fölé 22 méterről.
LES 66’
Debrecen
Coulibaly ismét.

Ezzel a góllal vezet a Basel:

CSERE 62’
Basel
Shaqiri helyett Tembo a pályán.
VÉDÉS 60’
Verpecz, Debrecen
Shaqiri lövésénél védett nagyot.
SZÖGLET 59’
Czvitkovics, Debrecen
Elakadt egy védőben aki kivágta a mezőnybe a labdát.

57. PERC: Bernáth emelt kapura egy labdát, Costanzo kint állt a kapujából így nagyot kellett nyújtóznia, hogy ne akadjon be a labda a hálóba.

CSERE 55’
Debrecen
Rezes helyetta friss igazolás, Farkas a pályán.
SÁRGA LAP 50’
Cabral, Basel
Ellenfele lábára tartott.
LES 47’
Debrecen
Yannick állt lesen a szöktetés pillanatában.

46. PERC: Egyik szakvezető sem cserélt a szünetben.

KÖZÉPKEZDÉS 46’
Debrecen
Megy a második félidő!

Félidő: A mérkőzés első fele álomszerűen alakult a Loki szempontjából, Herczeg András fiai nem csak partiban voltak a svájciakkal, de közelebb is álltak a gólszerzéshez. A 20. percben aztán Shaqiri egy közeli fejessel jelezte, hogy a Basel is a pályán van, Verpecz védett szépet.

Nem sokkal később jött a hidegzuhany, Stocker egy megpattanó lövéssel vette be a hajdúságiak kapuját a 34. percben. Kisvártatva érkezhetett volna az egyenlítő találat, Varga azonban ziccerből főlé lőtt, így a Basel 1-0-ra vezet a félidőben.

46. PERC: Egy másodpercet nem hosszabbított a játékvezető, az első 45 perc leteltével egyből kettőt fújt a sípjába. A Basel vezet 1-0-ra.

LES 43’
Basel
Frei futott lesre.
LES 40’
Debrecen
Yannick maradt lesen.

38. PERC: Egy védők mögé belőtt labdára Coulibaly és Varga sprintelt, a középpályás kedvezőbb helyzetben volt így lőtt, a labda azonban fölé szállt. A támadót védője a mezénél fogva rángatta, így lelassult, nem volt esélye befutni az indítást.

LES 36’
Debrecen
Coulibaly maradt lesen.

34. PERC: Nem sikerült felszabadítania a Lokinak a jobb szélen, a középre adott labdát Zoua gurította le a tizenhatos magasságába, az érkező Stocker megnézte magának a kaput majd lőtt, a labda megpattant egy védőn így Verpecz csak beleérni tudott az alsó sarokba vágódó játékszerbe, 0-1…

GÓÓÓL 34’
Stocker, Basel
Egy védőn megpattanó lövés kötött ki a debreceni kapuban.

32. PERC: Az utóbbi percekben nem kényeztettek el minket a csapatok a folyamatos játékkal.

26. PERC: Inkoom lódult meg a jobb oldalon majd lövésre szánta el magát, a két debreceni védő között elengedett löket azonban jócskán mellészállt.

23. PERC: Lement az első félidő első fele és a Debrecen eddig jobb, mint a Basel, bár Shaqiri fejesével akár 0-1 is viríthatna az eredményjelzőn. Rezes rendre megjátszható a jobb oldalon, erre még építhet a Loki.

LES 21’
Debrecen
Coulibaly volt ismét lesen.
VÉDÉS 20’
Verpecz, Debrecen
Shaqiri közeli fejesét védte reflexből!

18. PERC: Újabb hatalmas Loki-helyzet! Ezúttal Yannick lövésébe feküdtek bele!

LES 16’
Debrecen
Rezes futott lesre.
SZÖGLET 14’
Czvitkovics, Debrecen
Két szögletet is lőhetett, a másodiknál Rezes fejelt mellé.

13. PERC: Egy jobboldali beadás után Coulibaly lőhetett középről kapura, lapos löketét szögletre tolta Constanzo.

VÉDÉS 13’
Constanzo, Basel
Coulibaly közeli löketét fogta.
LES 10’
Coulibaly
Yannick passza találta lesen.

5. PERC: Czvitkovics tekert a kapu mellé egy szabadrúgást szinte a szögletzászlótól.

KÖZÉPKEZDÉS 1’
Basel
Megy a meccs, hajrá Loki!

Kezdőcsapatok:

Debrecen: Verpecz – Bernáth, Komlósi, Mijadinoszki, Fodor – Czvitkovics, Kiss Z., Varga J., Yannick – Rezes, Coulibaly
Vezetőedző: Herczeg András

Basel: Costanzo – Inkoom, D. Abraham, Cagdas, Safari – Shaqiri, Huggel, Cabral, Stocker – Frei, Zoua
Vezetőedző: Thorsten Fink

A Debrecen a selejtező előző körében az észt Levadia Tallinnal csapott össze. Idegenben Rezes hajrágóljával harcolta ki az 1-1-es döntetlent a hajdúsági együttes, a visszavágón pedig egy fordulatos és egyben fantasztikus meccsen 3-2-re nyertek Herczeg András fiai, kiharcolva így a továbbjutást.

A harmadik körben a svájci Basel vár a Lokira melyben a több válogatott játékos közül öten Dél-Afrikát is megjárták a nyáron: a középpályás Alexander Frei, a középpályás Benjamin Huggel és Xherdan Shaqiri a későbbi világbajnok spanyolokat verték a csoportkörben Svájc csapatával, Scott Chipperfield Ausztrália nemzeti csapatában vitézkedett míg a ghánai Samuel Inkoom egészen a negyeddöntőig menetelt övéivel, ahol egy drámai meccsen, tizenegyesekkel búcsúzott a tornától Uruguay ellen.

A Basel az előző szezonban a második számú európai kupasorozatban, az Európa Ligában indult. A selejtezőkből diadalmenetben jutott tovább a Thorsten Fink együttese, a főtáblán azonban a Roma mellett Gera Zoltán Fulhamje is a Basel előtt végzett a csoportban, így idő előtt véget ért torna a svájciaknak – honfitársunk a továbbjutásról döntő utolsó meccsen győztes gólt szerzett az FCB ellen.

A találkozó a spanyol Cesar Muniz Fernandez sípjelére kezdődik, a visszavágót pedig jövő kedden rendezik Svájcban. Ha a magyar bajnok továbbjut, akkor még egy selejtezős párharcot kell sikerrel megvívnia a csoportkörbe kerüléshez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik