Foci

Herczeg: bátrak voltunk, hiányérzetem van

A Debrecen vezetőedzője a kihagyott helyzetek miatt bosszankodott a Basel elleni 2-0-ás vereséget követően.

Ahogy arról élő közvetítésünkben beszámoltunk, a Debrecen az újpesti Szusza Ferenc Stadionban 2-0-ás vereséget szenvedett a Basel együttesétől. Íme a meccs főszereplőinek nyilatkozatai.

„Több ziccert is kihagytunk és aztán kaptunk egy balszerencsés gólt. A második félidőben sikerült jó meccset csinálnunk az összecsapásból, érett is az egyenlítő gól, de a hajrában megint kaptunk egyet. Bátran játszottunk, a helyzeteink is megvoltak épp emiatt nagy hiányérzet van bennem. Nem tudom megmondani mi lesz odakint, ugyanilyen becsülettel játszunk majd. Nem marasztalnám el a játékosokat, mert végig bátran teljesítettek” – mondta a lefújás után Herczeg András a Sport TV-nek.

A találkozó összefoglalója:

A sportcsatorna megszólaltatta Varga Józsefet is, aki debreceni oldalról az egyik legjobbnak bizonyult, ám ő sem tudott a kapuba találni.

„Nem volt ebben a meccsben benne, hogy 2-0 lesz a vége, egy ikszre jónak éreztem magunkat. Kaptunk egy szerencsétlen gólt, majd a második félidőben 4-4-2-es felállásra váltottunk amitől stabilabb lett a játékunk, ám a végén is betaláltak a svájciak.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik