foci

Visszatér a Bundesligába az egykori német válogatott védő. Metzelder a kicker információi szerint hároméves szerződést kötött a Schalkével. Ingyen szerezte meg a német együttes a 29 éves játékost,akinek három év után lejárt a szerződése a Real Madridban. A királyi gárdában számos sérülése miatt nem tudott magának állandó helyet kiharcolni Metzelder a kezdőcsapatban, három év alatt [...]
2010. 04. 27. 12:59
A Schalkétól elszenvedett vereséggel megpecsétőlödött a Hertha BSC sorsa. Dárdai Pál csapatának ugyan matematikai esélye maradt, de szinte biztosra vehető, hogy kiesnek az élvonalból. Nem csoda, hogy néhány alapember a nyáron otthagyja az egyesületet. Dárdai Pál 13 éve már megjárta a másodosztályt a berliniekkel, és idén is többször lenyilatkozta, hogy akkor is marad, ha a [...]
2010. 04. 27. 10:32
A Los Angeles Galaxy 34 éves középpályása az AC Milan kölcsönjátékosaként március 14-én, a Chievo elleni olasz bajnokin szenvedte el a súlyos sérülést. “Még legalább három hónapig nem futhatok, ezért aztán lehet, hogy csak novemberben játszhatok – mondta Beckham egy televíziós interjúban. – Sajnos ez egy olyan sérülés, hogy nem szabad erőltetni a gyógyulást, csak [...]
2010. 04. 27. 10:14
Vadócz Krisztián csapata, az Osasuna megosztozott a pontokon a vendég Athletic Bilbaóval a Primera División 34. fordulójának hétfő esti mérkőzésén.
2010. 04. 27. 09:04
A müncheni 1-0 után a lyoni Gerland Stadion lesz az Olympique-Bayern München BL-elődöntő második felvonásának helyszíne. Hiányzók itt is, ott is, a szakírók elsősorban a középpályán folyó harc győztesét tippelik befutónak.
2010. 04. 27. 07:30
A Schalke elleni 0-1-es vereséggel már matematikai esélye is alig maradt Dárdai Pál csapatának, a Hertha BSC a következő szezonban egy osztállyal lejjebb folytatja. A mérkőzés utáni felindultáságában a fővárosiak cseh kapusa, Jaroslav Drobny a támadókat kritizálta, amiért pénzbüntetésre számíthat. „Hihetetlen mennyi helyzetünk volt, akárcsak az elmúlt hetekben – nevetséges – fogalmazott 30 éves kapus. [...]
2010. 04. 26. 16:59
A Manchester City utolsó három bajnokiján biztosan nem játszhat Shay Given, miután a hétvégén, az Arsenal ellen kifordult a válla. A csapat második számú kapusa, Stuart Taylor szintén sérüléssel bajlódik, míg Joe Hart kölcsönben szerepel a Birminghamben. Az Ágyúsok ellen becserélt Gunnar Nielsen az egyetlen bevethető kapus, de a feröer-szigeteki válogatott aligha megnyugtató megoldás az [...]
2010. 04. 26. 15:58
Olvasói sztorik