Foci

Győzött a Győr és a Videoton is

A székesfehérváriak magabiztosan nyertek, de ha Végh nem véd bravúrosan, nagyobb is lehetett volna a különbség.

A Soproni Liga vasárnapi játéknapján a nemzetközi kupákban induló csapatok léptek pályára. A debreceniek döntetlenre voltak képesek Pakson, a Videoton és a Győr viszont begyűjtötte a három pontot.

Mezey György együttese a második félidőben érvényesítette a papírformát, miután Alves, Elek és Vujovics 10 perc alatt egyaránt gólt szerzett. Nem lett végül kiütés, köszönhetően a Vasas kapusának, Végh Zoltánnak. Persze a Vasas egésze is megérdemel egy részdicséretet, hiszen a 60. percben Mileusznicsot kiállították, így fél óráig nem kaptak újabb gólt kilenc mezőnyjátékossal.

A Győr megmutatta másik arcát is. Azok után, hogy tíz emberrel kivédekezte a Montpellier támadásait és bravúrosan továbbjutott csütörtökön az Európa Ligában, az újonc Siófok ellen csak egy 68. percben szerzett góllal szerezte meg a győzelmet, amelyet Alekszidze szerzett.

A 67. percben Mogyorósit, a 77. percben Piller állította ki a játékvezető, de kettős emberelőnyben nem sikerült további gólt lőnie a Győrnek, ez pedig érthetően nem tetszett a hazai közönségnek. Mindenesetre mind a Győr, mind a Vidi veretlen két fordulót követően.

A képen Nagy Dániel örül Elek Ákossal a Videoton győzelmének.

Eredmények – Soproni Liga, 2. forduló:

Győri ETO FC – Siófok 1-0 (0-0) gól: Alekszidze (68.)
Videoton – Vasas 3-0 (0-0) gólok: Alves(48.), Elek (51.), Vujovics (55.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik