emléktábla

Szent-Jobb-emlektabla-II(960x640).jpg (szent jobb, hódmezővásárhely, )
A Szent Jobb 75 évvel ezelőtti országjárására, illetve ittjártára emlékeznek Vásárhelyen június 27-én, és 29-én.
2013. 06. 24. 14:54
Az Apátfalván tavaly október 11-én elhunyt motoros járőr, Kenéz Imre emléktábláját a hősi halottak tiszteletére rendezett ünnepségen avatták fel a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon.
2013. 10. 31. 15:13
Térrel, szoborral, emléktáblával sőt teljesítménytúrával is őrzik újabban az egykori kormányzó emlékét. Az LMP tiltakozik Horthy Miklós rehabilitációja ellen.
2012. 05. 08. 13:57
A színház – amelynek műsorán a Thriller Live című darab is szerepel – június 24-én este, az évforduló előtti napon leplezi le a táblát. Michael Jackson pár héttel azelőtt hunyt el, hogy Londonban megkezdte volna koncertsorozatát. Halálának hírére rajongók tucatjai zarándokoltak a Lyricshez, virágokkal és gyertyákkal emlékeztek az énekesre. Az emléktábla felavatásán a Britain’s Got [...]
2010. 06. 22. 07:03
Olvasói sztorik