Kultúra

Egy meghatározó irodalmárról

24.hu
24.hu

2013. 11. 29. 10:16

Rózsa Endre emléknapot tartanak pénteken Vácon, hogy a mai fiatalok is megismerjék az irodalomszervező költő munkásságát.

Korábban a témában:

Bár csak hét évet élt családjával Vácott, később is meghatározó alakja maradt a térség irodalmi életének, egészen 1995-ben, 54 éves korában bekövetkezett haláláig. Költőként, újságíróként és szerkesztőként dolgozott, volt az ELTE Eötvös Klubjának vezetője, a Fiatal Írók József Attila Körének titkára, a Móra Kiadó szerkesztője. A nyolcvanas években a Dunakanyarban induló költőnemzedék antológiáját szerkesztette, a Kilencek néven jegyzett csoport tagja volt, alapítója a váci Madách-Körnek.

Rendhagyó irodalomórák

Most épp ez az azóta is működő civil szerveződés rendezi az emléknapot, amelynek keretében délelőtt megkoszorúzzák a Földvári téren az emléktábláját azon a tízemeletes házon, amelyben váci éveit töltötte. Tíztől és délben is rendhagyó irodalomórákon idézik fel Vácon született verseit, bemutatkoznak egykori pályatársai, a korszak megértését filmvetítések segítik a Boronkay György Műszaki Középiskola dísztermében, majd a Madách Imre Gimnázium könyvtárában és aulájában.

váci székesegyház belső (vác, székesegyház, )

Fotó: vac.hu

Emlékmise

Este hattól a Nagyboldogasszony Székesegyházban Rózsa Endre tiszteletére emlékmisét celebrál Beer Miklós váci püspök. Az emléknapot a pályatárs, Németh Péter Mikola szerkeszti.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.