elfogták

A szentesi rendőrség ügyeletére kedden 14 órakor érkezett bejelentés arról, hogy egy férfi fegyvernek látszó tárggyal bement a József Attila utcában lévő ékszerboltba, majd az eladónőt megfenyegetve több tálcányi arany ékszert vitt magával – mondta a felderítésről tartott szegedi sajtótájékoztatón Szekeres Tibor, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője. A bűncselekményt, amely alig tartott tovább [...]
2010. 10. 20. 11:36
A szerdán rendőrkézre került 20 éves férfi a gyanú szerint sofőrként vett részt a rablótámadásban, amelynek során társai fegyvernek látszó tárggyal fenyegettek meg és bántalmaztak nyíregyházi lakásán egy kínai állampolgárt és elvették félmillió forintját – mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője. A nyomozók februárban fogták el a két rablót, akik azóta előzetes letartóztatásban [...]
2010. 10. 14. 12:14
Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének közlése szerint a hódmezővásárhelyi rendőrkapitányság ügyeletére hétfő hajnalban telefonáltak a nő szomszédai, hogy az idős asszony segélykiáltásait hallják a házból. A helyszínre érkező rendőröknek a 84 éves asszony elmondta, hogy nem sokkal korábban kutyaugatásra és csörömpölésre ébredt, majd a konyhában szembetalálkozott a csuklyát viselő gyanúsítottal, aki pénzt követelt [...]
2010. 09. 09. 09:40
Vulkáni eredetű dácit terméskövet bányászott a tulajdonos tudta nélkül a három bogácsi férfi az elmúlt hétvégén a szomolyai kőbányában, ám a figyelőszolgálatot nem szervezték meg, a rendőr járőr tetten érte őket – mondta Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Az alkalmi kőbányászok ellen lopás miatt indult eljárás.
2010. 08. 16. 13:27
Fülöp Valter, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese azt mondta: nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsították meg a 26 éves és a 30 éves férfit, továbbá 17 éves társukat, de vizsgálják azt is, hogy az előre kiterveltség, illetve a különös kegyetlenség minősítése megállapítható-e. Mint mondta, a körülmények arra utalnak, a tettesek arra készültek, hogy végeznek az áldozatukkal. Szabó [...]
2010. 08. 10. 13:37
A pénzváltó irodájában szombaton késő este autópálya-matricát vett egy férfi. Távozása után két másik férfi lépett be az irodába, kifelé mutogatva a bejárathoz csalták az ügyintézőt, és román nyelven segítségét kértek állítólag lerobbant autójukhoz – mondta Pál János, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Eközben az autópálya-matricát vásárló férfi a hátsó bejáraton visszaosont a helyiségbe, és [...]
2010. 08. 09. 15:48
Leibinger Eszter szóvivő tájékoztatása szerint az erősen ittas férfit – aki ellen már európai elfogatóparancsot is kiadtak – a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Akció Osztályának munkatársai szombaton a körmendi Bartók Béla lakótelepen fogták el. Az intézkedés előtt a férfi öngyilkosságot kísérelt meg, több helyen is megvágta magát. A férfit az orvosi ellátást követően átadták a Szombathelyi [...]
2010. 07. 19. 15:00
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának két nyomozója korábbi somogyi fegyveres rablásokkal kapcsolatban gyűjtött információkat a pénzintézetben, épp az ott dolgozókat hallgatták meg, amikor egy maszkot viselő ember, fegyvernek látszó tárggyal a kezében, betért a takarékszövetkezetbe. A nyomozók elindultak felé, mire a támadó elmenekült. A 30 év körüli férfit csaknem egy kilométeres gyalogos hajszát követően [...]
2010. 07. 14. 16:50
Donald Saucier-ről még mindig nem derült ki, pontosan miért csúszkált a nadrágja, az egyik üzletben azonban lebukott menekülés közben. A rablást az egyik biztonsági kamera is rögzítette. „A mennyezet szellőzőrácsán hatolt be az üzletekbe, és szinte érthetetlen, másnap miért nem vett föl másik nadrágot, ha az előző nap tönkrement, és lecsúszott róla” – mondta a [...]
2010. 07. 09. 09:37
F. Ádám munkavállalási lehetőségeket hirdetve csábított ki Spanyolországba magyar állampolgárokat, azonban ígéreteit nem teljesítette. A harminc magyar károsult között voltak egyedülállók, házaspárok, de még családok is. Ők albérletben laktak, amelynek bérleti díját, valamint a kauciót F. Ádámnak adták, aki viszont a pénzt megtartotta magának. A kiérkező magyarokat elkülönítve szállásolta el, hogy ne tudjanak egymásról – [...]
2010. 07. 08. 13:58
Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság főhadnagya elmondta: az autóval közlekedő 22 és 24 éves testvéreket a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság járőrei csütörtökre virradó éjszaka a 47-es számú főúton igazoltatták. Gyanússá vált a fiatalok zavart viselkedése, valamint az, hogy a jármű tele volt műanyag kannákkal és különféle szerszámokkal. Az egyenruhások kérdésére sem a sofőr, sem utasa nem [...]
2010. 07. 01. 11:46
A rablási kísérlet kedden délután az egyik debreceni belvárosi pénzintézetben történt: a sapkát, szemüveget viselő, kezében fegyvert tartó férfi pénzt követelt az alkalmazottaktól. A két nő nem ijedt meg; pénzt nem adtak, és megnyomták pánikriasztó gombját – ismertette a részleteket a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője. A központba befutó jelzésre a biztonsági cég járőröző tagjai [...]
2010. 06. 18. 13:21
A férfi és társai 2006 augusztusában bírósági végzést hamisítottak, majd annak felhasználásával egy multinacionális cég számlájáról – kihasználva a banki ellenőrzés hiányosságait – 280 millió forintot emeltek le. Amikor P. Péter megtudta, hogy a csalás elkövetőit a rendőrség azonosította, eltűnt. A csalót, aki a közlemény szerint “rendkívül konspiratív életvitelt” alakított ki, körülbelül másfél év kutatás [...]
2010. 06. 18. 12:42
Hétfő délben rontott rá a harmadik kerületi ékszerboltra az a három férfi, akiket sikerült elfognia a rendőrségnek. A tettesek az eladót a földre kényszerítették, összekötözték és beragasztották a száját, majd elraboltak az üzletből tíz tálca arany és ezüst ékszert, az eladó készpénzét és mobiltelefonját is. A nyomozók még aznap kiderítették annak az autónak a rendszámát, [...]
2010. 06. 16. 13:41
Olvasói sztorik