Közélet

Pénzintézetek sorozatrablóira csapott le a rendőrség

Két olyan férfit is elfogtak, aki fegyveres rablásokat próbált meg elkövetni az elmúlt időszakban fővárosi pénzintézetek ellen.

Fülöp Valter, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese azt mondta: karácsony közeledtével a vagyon elleni bűncselekmények száma nő, ezért fokozott figyelmet fordítanak a fegyveres és erőszakos bűncselekmények megelőzésére.

Nyerges Béla, a Budapesti Rendőr-főkapitányság rablási osztályának vezetője beszámolt arról, hogy az idén már 29 fegyveres rablást derítettek fel, 14 gyanúsított van előzetes letartóztatásban. A felderített esetek között vannak 2007-es és 2009-es bakrablások is.

Az egyik, múlt szerdán kezdődött támadássorozat felderítését említve az osztályvezető elmondta: a gyanúsított az Andrássy úton akart kirabolni egy pénzintézetet, de a biztonsági őrök határozott fellépésének köszönhetően a kísérlet meghiúsult. A férfi pénteken egy József körúti, majd két másik pénzintézetet is megpróbált kirabolni, de ezek a kísérletek is kudarcba fulladtak. A tettest végül a legutóbbi helyszín közelében, a Haller utcában fogták el.

A másik esetben elfogtak egy férfit, akinek az apját korábban szintén fegyveres rablás miatt helyezték előzetes letartóztatásba. A gyanúsított ugyanazt a bankot akarta kirabolni múlt szerdán a Bartók Béla úton, amelyből egyszer már sikerült pénzt zsákmányolnia. A 35 éves budapesti férfi és a még augusztusban, a Kálvin térnél fegyveres rablásra készülődése közben elfogott apa 11 alkalommal intézett támadást pénzintézetek ellen.

Budapest főkapitányának bűnügyi helyettese felhívta a figyelmet arra, hogy fegyveres rablásért 5-10 év börtönbüntetés szabható ki. A most elfogott két férfi – akik korábban nem voltak büntetve – esetét említve megjegyezte: egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem bűnözői mentalitású, hanem normál életvitelű emberek a pillanatnyi nehéz anyagi helyzetükből adódóan hoznak rossz döntést és követnek el súlyos bűncselekményt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik