dharma ló menedék alapítvány
Mikor már azt hihették, hogy megmenekültek, kiderült, nincs még vége a küzdelemnek.
Azok után, hogy a bíróság megsemmisítette a kormányhivatal döntését, amivel elvesztették volna a földjüket.
Tizenöt elkobzott ló miatt kellett bíróság elé állnia Nagy Istvánnak, mert a lovakat gondozó állatmenhely beperelte a tárcáját.
Mert már hat éve gondozzák saját pénzükből az állam lovait.
A politikus nem akarta, hogy kiderüljön a neve, a bíróság azonban elárulta.
Pedig a kormányhivatal neki ítélte a kérdéses földeket.
A 24.hu stábját is feljelentette a végrehajtó.
A megyei kormányhivatal egy a fővárosban élő vállalkozónak ítélte a földterületet, amit megvásároltak volna.
Pedig januártól nem lehet trükközni a lakhellyel a földvásárláskor.
Az utóbbi fél évben sokat szerepelt a hírekben az ország egyetlen lómenhelye, amely túl szép és jó helyen van ahhoz, hogy ne próbálják meg kivéreztetni és elüldözni. Megnéztük, hogy bírják a lómenhely vezetői a gyűrődést.
Előzőleg Fónagy államtitkár írásba adta, hogy az alapítvány semmilyen állami feladatot nem lát el.