Belföld

A Plázs Siófok vezetőjét rangsorolta elsőnek a kormányhivatal a lómenhely legelőire

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A Plázs Siófok nevű szórakozóhely vezetőjét, Barna Györgyöt hozta ki első helyre a Somogy Vármegyei Kormányhivatal az elővásárlási jogosultak közül, így övé lehet az ország egyetlen lómenhelyének, legelőinek túlnyomó része, összesen 31,8 hektár a Balaton melletti Töreken – tudta meg a 24.hu. A kormányhivatal a végzését továbbküldte a megyei agrárkamarának, hogy az az ilyenkor szokásos módon adjon állásfoglalást, ezután lesz végleges a döntés.

Mint azt korábban megírtuk, Barna György elővásárlási jogára hivatkozva lépett be az adásvételi szerződésbe, amelyben a lómenhelyet működtető alapítvány egy korábban kiszállt tagja egy régebbi előszerződés alapján adta el az addig tulajdonát képező földeket egy aktív tagnak, Berecz Gabriellának, aki maga is a birtokon lakik, és aki a férjével, Czinkóczky Csabával, a lómenhely vezetőjével együtt gondozza az állatokat.

Berecz Gabrielláék az eredeti adásvételi szerződést szerkesztő ügyvéddel egyetemben azt gondolták, hogy őstermelő, földművelő helyi lakosként senki sem tudja megelőzni elővásárlási jogával, de Barna György bemutatott egy olyan nyilatkozatot, amely szerint „őstermelők családi gazdaságának tagja”. Ez pedig a földtörvény szerint az elővásárlási jogosultsági sorrendben még előrébb áll.

A lómenhelyesek szerint azonban Barna György csak papíron lakik Siófokon, valójában a XII. kerületben él. Erre indirekt módon maga Barna György is utalt, amikor az elővásárlási nyilatkozatában tartózkodási helyként feltüntette budai címét. A sors fura fintora révén Nagy István agrárminiszter törvénymódosítása segíthet a lómenhelyen, amelynek egyébként a tárcával komoly, 130 millió forintos jogvitája van és perben is állnak.

Decemberben Nagy István javaslatára ugyanis módosítottak az egyes földügyi tárgyú törvényeken, hogy kizárják a lakcímmel való visszaéléseket. A január 1-jétől hatályos jogszabályban „életvitelszerű lakáshasználatot” követelnek meg a helyben lakó földvásárlóktól. Az indoklás kitér arra, hogy 2022 januárjától bárki bármilyen lakcímre büntetlenül bejelentkezhet, vagyis ettől fogva a „lakóhely fogalma már nem követeli meg a tényleges, életvitelszerű ott lakást, hanem pusztán adminisztratív célt szolgál”.

A tartózkodási hely jelenti annak a lakásnak a címét, ahol a polgár – a lakóhely-változtatás szándéka nélkül – három hónapnál hosszabb ideig tartózkodik.

Lakóhelyének címét mindenki köteles bejelenteni, a tartózkodási hely bejelentése azonban opcionális” – olvasható az indoklásban. A módosítást épp a földforgalmi törvény elővásárlási, előhaszonbérleti joggyakorlás bizonyos eseteihez kapcsolták, amelyek életvitelszerű ottlakás feltételét írják elő.

Ha a megyei agrárkamara nem változtat az elővásárlási sorrenden, és a kormányhivatal végzése életbe lép, akkor a lómenhely bírósághoz fog fordulni, hogy ne fals papírok, hanem a tények alapján döntsenek, mert ellehetetlenül a 130 bántalmazott állatot gondozó menhely, mivel alig öt hektárnyi területük marad, ami ennyi állatot nem tudna ellátni.

„Olyan nagytestű, bántalmazásból és állatkínzásból mentett állatok vannak nálunk, amelyek lelki és fizikai sérüléseik vagy gyógyíthatatlan betegségeik miatt senkinek nem kellettek. El nem tudom elképzelni, mi lesz velük, ha elveszítjük a táplálékot adó területünket” – magyarázta nekünk korábban Czinkóczky Csaba.

Kapcsolódó
„A kabuli utcai harcokban is nagyobb biztonságban éreztem magam, mint itt, a saját földünkön”
Az utóbbi fél évben sokat szerepelt a hírekben az ország egyetlen lómenhelye, amely túl szép és jó helyen van ahhoz, hogy ne próbálják meg kivéreztetni és elüldözni. Megnéztük, hogy bírják a lómenhely vezetői a gyűrődést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik