Szórakozás

Liptaival fizettetnék ki Daróczi Dávid tartozását

Az elhunyt ex-kormányszóvivő összesen nyolcmillió forintos banki adósságot hagyott hátra.

Daróczi Dávid édesanyja úgy döntött a hagyatéki tárgyaláson, nem mond le fia örökségéről, még akkor sem, ha ezzel együtt az adósságokat is neki kell majd megfizetnie – írja a Napi Ász. Az asszony így is nehéz körülmények között él, a hagyaték pedig teljesen tönkre teheti anyagilag. Daróczi személyes tárgyait viszont máshogy nem kaphatná meg.

“62 ezer forint a nyugdíjam, ebből akarják levonni a pénzt havonta. A közjegyző szerint a nyugdíjam sok, mert a létminimum 28 ezer forint. Arra sem lesz pénzem, hogy a gyógyszereimet megvegyem, és tisztán tartsam magamat meg a környezetemet. Arról nem beszélve, hogy miből fogok megélni és ápolni a fiam sírját. Nem vagyok én már örököse másnak, mint a bánatnak. Minden mást elvettek tőlem” – érzékenyült el Ica néni.

Az asszony most azt szeretné, ha Liptai Claudia is kivenné a részét a tartozásból.

“A tárgyaláson is hangsúlyoztam: követelem, hogy Claudia szálljon be a tartozásba a Joci által vett jegygyűrű árával, és annak az utazási költségnek a felével, ahova közösen mentek. A fiam ugyanis ezeket mind a hitelből fizette, az eljegyzésük pedig felbomlott a halálával” – nyilatkozta határozottan Daróczi Dávid édesanyja, aki állítása szerint hiába kérte Claudiát, még fia ingét sem kapta vissza.

A lap megkereste Liptai Claudiát is, aki azonban nem kívánt nyilatkozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik