A rendszerváltás utáni magyar filmen és színházban a bűnözőt és a rendőrt gyakorta Nagy Zsolt színész játékában ismerjük meg. A Tangó és Kesben vele beszélgettünk.
Kovács Alex Gábor, az V. kerületi Tiéd a Belváros ellenzéki frakció vezetője hétfőn bejelentette, hogy Cserhalmi Györgyöt javasolják a kerület díszpolgárának.
Csaknem kétszáz színpadi és még annál is több filmes szerep – képtelenség volna a maga teljességében felidézni Cserhalmi György gazdag pályafutását. Ezt meg sem kíséreljük, inkább „hét és fél” fontos szerep felidézésével tisztelgünk a szülinapos színész előtt.
Pinczés Dávid vizsgafilmjei – melyeket már több tízezren láttak – egymás után nyerik el a díjakat. Bemutatjuk a rendező nem mindennapi karrierjének történetét, valamint a mögötte meghúzódó ambíciókat és vágyakat.
Jancsó Miklósról adott interjút a színész. Kitért arra is, hogy a magyar közszolgálati tévé nem siet Jancsó-filmeket műsorra tűzni, holott „ezek a tahók tudhatnák, hogy Londonban egy hét Jancsóról fog szólni”.