cigány

A roma értelmiség felé dupla elvárás volt, hogy cigányokkal foglalkozzon, ami alapvetően határozta meg szerepvállalását – mostanában kezd nyílni a skatulya.

A vándorlás mint a cigányok egészére jellemző, „hagyományos” életforma, nem több sztereotípiánál. Akik így éltek, kényszerből tették.

A Magyarországra érkező roma közösségeket patriarchálisan szervezett nagycsaládok alkották, a cigányvajdát pedig nem választották, hanem a király vagy földesúr jelölte ki.

Évszázados előzmények után a XX. század második felében általánossá tették a roma megnevezést, himnusz és zászló is született, ám azt nem állíthatjuk, hogy a különböző cigány etnikumok rohamtempóban haladnának az egységes nemzetté válás felé.

Mátyás király fellépett a Szebenben dolgozó cigányok védelmében, II. Ulászló megbüntetett egy magyar nemest, mert túllépte hatáskörét.

A romák első magyarországi említése 1423-ból származik, és nem sokkal később már cigány jobbágyokról is van tudomásunk. E réteg idővel vélhetően beolvadt az adott terület jobbágyságát alkotó népességbe.

Az első magyar források egyiptomiaknak vagy fáraóknak nevezték a cigányokat, akiknek erős bizonyosság szerint India volt az őshazájuk, és a XIV. században jelentek meg Európában. Feltehetően nem önszántukból indultak útnak.

Sem a cigány, sem a roma megnevezés nem sértő vagy helytelen, de egyik sem önelnevezés. Egységes cigány etnikum vagy nyelv nem létezik, legalább három nagy csoportról beszélhetünk, romungrókról, oláh cigányokról és beásokról.