Belföld

Szollár Domokost, a Budapest Airport eddigi szóvivőjét nevezte ki a válságkezelő kormány új szóvivőjének Bajnai Gordon. Szollár május 15-től Budai Bernadettel közösen látja el a szóvivői feladatokat.
2009. 04. 24. 14:05
Az előző évekhez képest lassul az útfelújítások tempója a fővárosban a különböző nagyberuházások miatt; idén 36 kilométernyi útburkolatot újítanak fel összesen 43 útszakaszon - közölte Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester.
2009. 04. 24. 12:32
A zsidó gyökereket Magyarországon is erősítő könyv jelent meg Hágár országa címmel, amelyet a nem zsidóknak is ismerniük kell, sőt mindenekelőtt a nem zsidóknak szól – jelentette ki Sólyom László.
2009. 04. 24. 12:07
Megdöbbentőnek nevezte Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP népjóléti kabinetjének vezetője azt, hogy a Gyurcsány-kormány egyik utolsó intézkedésével 25 millió forintot adott a Jobbik és a MIÉP pártalapítványának, a Magyar Igazságért, a Jobb Magyarországért Alapítványnak. A Jobbik szerint ez Csurka alapítványa.
2009. 04. 24. 12:06
A szlovák rendőrség elfogta Pozsonyban az egyik legkeresettebb magyar bűnözőt, a Magyarországon többek között zálogházi sorozatrablás miatt körözött Varga Lászlót. Elfogását a szlovák és magyar célkörözési egységek, népszerű nevükön a „fejvadászok" szoros együttműködése előzte meg.
2009. 04. 24. 11:14
Csak 49 évet élt Rózsa-Flores Eduárdó, de többségünk a tizedét vagy huszadát sem éli át annak, amin az „újságíró-forradalmárnak" is aposztrofált bolíviai-magyar-horvát állampolgár átment. Élettörténetéhez egy újabb mozaikrészt teszünk hozzá. Hogy ezzel tisztább vagy zavarosabb lesz a kép, ennek eldöntését olvasóinkra bízzuk.
2009. 04. 24. 11:02
Budai Bernadett szép időszakként emlékszik vissza a Gyurcsány Ferenccel eltöltött időre, és nem tartja kudarcnak az elmúlt éveket. Sőt reméli, tartani fogják a kapcsolatot. A kormányszóvivő hisz a válságkezelésben, és szerinte Bajnai Gordon nagy munkabírású. FN-interjú.
2009. 04. 24. 10:50
Rózsa Flores Eduárdóval hat évvel ezelőtt készített interjút Földváry (Gyurkovics) Györgyi. A "költő-forradalmárként" is aposztrfált, április 16-án Bolíviában agyonlőtt Rózsa Flores beszél gyökereiről, családjáról, a délszláv háborúról. Az interjú eredetileg Az istenek könnyei című beszélgetéskötetben jelent meg.
2009. 04. 24. 07:04
Tóásó Erőd bolíviai ügyvédje szerint a dél-amerikai országban is felröppent csütörtökön az a híresztelés, hogy letartóztattak két további magyar állampolgárt is az egy héttel ezelőtti Santa Cruz-i kommandósakcióval összefüggésben.
2009. 04. 23. 21:24
Mintegy 1500-an követelték a hevesi megyegyűlés és a HospInvest között az egri kórház működtetéséről szóló szerződés felbontását csütörtökön Egerben, az Egri Kórházvédők Egyesülete által rendezett demonstráción.
2009. 04. 23. 20:43
Balázs Péter külügyminiszter személyesen kért információt az Irakban lelőtt magyar ügyében, azt követően, hogy az Egyesült Államok hivatalosan még mindig nem tájékoztatta Magyarországot az eset körülményeiről - mondta Kohári Lajos külügyi szóvivőhelyettes.
2009. 04. 23. 18:03
Olvasói sztorik