Belföld

Lendvai lett Gyurcsány főnöke

Szekeres Imre lett Lendvai Ildikó szocialista pártelnök általános helyettese - írta a pénteki Népszava.

A lap úgy tudja, az elnökség döntése alapján a pártelnök távollétében az ügyvezető testületben is tag honvédelmi miniszter vezetheti az elnökség üléseit, továbbá Szekeres Imre felel a választási eredmények feldolgozásáért, értékeléséért is. A párt másik elnökhelyettese, Lamperth Mónika gondoskodik a testületi ülések előkészítéséről és összehívásáról.

Érdekesen alakul a pártelnök politikai “portfóliója” is – jegyzi meg a lap. Lendvai Ildikó felel az MSZP médiapolitikájáért, valamint ő felügyeli a párt alapítványait, így a Táncsics Alapítványt is, amelyet elnökként várhatóan Gyurcsány Ferenc irányít majd.

Kiss Péter alelnök a párt társadalmi kapcsolatait és társadalompolitikáját formálja, és koordinálja a kormány, a frakció és a párt együttműködését. Mesterházy Attila alelnök-frakcióvezető a külügyek alakítója, valamint a fontosabb törvényjavaslatok kapcsán ő közvetíti a frakció felé az elnökség álláspontját – olvasható a cikkben.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.