A calicivírus terjedéséért nem a kórházak higiéniai állapota a felelős, a járvány nem jár súlyos veszéllyel - közölte az Egészségügyi Minisztérium az MTI-vel.
Együttes ülést tart csütörtökön a magyar és a román kormány Budapesten. A tavaly októberi bukaresti premier után ez lesz a második alkalom, hogy a két ország vezetése közösen tanácskozik.
A legfrissebb kutatások megállapítják: egyre több egyetemista mozdul el a szélsőjobboldal felé. Bár a harmincas évek elején Németországban ugyanezek a csoportok radikalizálódtak, szakértők szerint nem kell egy újabb fasizmus rémétől tartanunk.
Százhuszonkét magyar állampolgár kért politikai menedékjogot Svédországban, és további negyven család kiérkezése várható. A külügyi szóvivő úgy tudja: elterjedt a hír, hogy a kiutazók Svédországban támogatást és szociális segélyt kapnak.
A magyar fiatalok legszívesebben otthon töltik a szabadidejüket, sokaknak nincsenek barátaik, akikkel elmehetnének valahova. Keveset sportolnak, sokat tévéznek, és szinte sosem járnak operába – derül ki a Civil Ifjúság Jelentésből.
Másodszor tart együttes ülést a magyar és a román kormány csütörtökön Budapesten: közös fejlesztésekről, agrár és egészségügyi együttműködésről lesz szó. Az ellenzék inkább a székelyföldi autonómiáról és a romániai kisebbségi törvényről beszélne.
Hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége miatt nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő feljelentése miatt.
Elöljárói hatalommal visszaélés vétségével és hivatali visszaélés bűntettével gyanúsította meg szerdán a Budapesti Katonai Ügyészség a XVI. kerületi rendőrkapitányt.
A Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikájának nőgyógyászati osztályára is kiterjesztették a látogatási és felvételi zárlatot, mert egy ott kezelt nőnél jelentkeztek a tünetek.
A kormány több mint 40 százalékkal csökkenti a minisztériumi autók számát. Ezek közül most egyszerre 84 autó értékesítésére kerül sor nyílt eljárás keretében – áll a kormányszóvivő szerdai közleményében.
Az ügyészség visszaküldte a rendőrségnek a kancelláriaminiszter gyorshajtási ügyét – erősítette meg az MTI-nek a Magyar Nemzet információját a Fővárosi Főügyészség szóvivője szerdán.
Újabb feljelentések érkeztek az ügyészségre az október 23-i, budapesti rendőri intézkedésekkel összefüggésben, így már 64 eljárás indult hivatalos eljárásban történt bántalmazás ügyében – mondta el az MTI érdeklődésére a Fővárosi Főügyészség szóvivője szerdán.
Az Alkotmánybírósághoz fordult a fideszes Balsai István, mert álláspontja szerint alkotmányellenes, hogy a rendőrséget is felügyelő igazságügyi és rendészeti miniszter tagja az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak.