bankautomata

A rendőrség tájékoztatása szerint hajnali 3 órakor érkezett hozzájuk a bejelentés a robbanásról. A helyszínelés jelenleg is tart, a rendőrség későbbre ígért részletes tájékoztatást. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója szerint az ATM a pénzintézet előterében áll. A robbanás gyakorlatilag szétszakította a bankautomatát, a helyiségben korom, míg a földön szétszóródott pénz látható.
2010. 09. 23. 07:56
Jogerősen összesen 25 év fegyház és börtönbüntetésre ítélte a Szegedi Ítélőtábla azt a négytagú társaságot, akik még 2008 őszén négy bankautomatát próbáltak drótkötéllel kitépni a falból és ellopni. Három sikertelen kísérlet után végül Albertirsán sikerrel jártak, kitépték és elvitték az ATM-et, így 31 millió forintot zsákmányoltak. A drótköteles csapat – a rendőrök csak így nevezték [...]
2010. 09. 14. 11:26
Az egyik vagyonvédelmi cég járőre tett bejelentést szerdán a rendőrségen,hogy Enyingen, a Deák Ferenc utcában található takarékszövetkezet épületében lévő pénzkiadó automata nem világít, és egy drótkötél van rajta. Mint kiderült, a társaság megrongálta a takarékszövetkezet áramellátását biztosító trafót és lekapcsolták az áramot. Ezután az automatát megpróbálták kiszakítani a helyéről, ekkor szakadt el a kötelük. Az [...]
2010. 06. 18. 14:37
Olvasói sztorik