Nagyvilág

Nem mondhatnak beszédet a politikusok az idei auschwitzi megemlékezésen

Stringer / Anadolu / Getty Images
Stringer / Anadolu / Getty Images
A szervezők úgy döntöttek, hogy az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának 80. évfordulóját politikailag semlegesen fogják megtartani – írja a Guardian.

Piotr Cywiński, az Auschwitz-Birkenau múzeum és emlékhely igazgatója azt nyilatkozta, semmilyen formában nem lesznek politikai jellegű beszédek a január 27-i eseményen. A korábbi megemlékezések alkalmával nem volt rá példa, hogy a szervezők ilyen döntést hoztak volna, de az idei alkalommal a haláltáborok túlélőit és a személyes történeteiket szeretnék a középpontba helyezni.

Könnyen lehet ugyanis, hogy ez lesz az utolsó nagyobb megemlékezés, ahol több, még köztünk élő túlélő is mondhat beszédet.

Mikrofonközelben ugyan nem, de a résztvevők soraiban a monarchiák leszármazottai, illetve elnökök és miniszterelnökök is ott lesznek. Az alkalom szellemiségét több, napjainkban is folyó háború árnyalja. Kérdéses, hogy az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu is megjelenik-e, mert ellene jelenleg is háborús bűnök elkövetésének vádjával nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.

A lengyel miniszterelnök, Donald Tusk keddi közleményében bejelentette, hogy bármely izraeli politikus, köztük Netanjahu is bizonsággal látogathatja az eseményt, annak ellenére is, hogy Lengyelország tagja a Nemzetközi Büntetőbíróságnak. Cywiński azonban cáfolta, hogy az izraeli miniszterelnöknek szándékában állt volna részt venni, ugyanakkor az ország jelentős delegációval képviselteti majd magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik