archívum

Izgalmas versenyt ígér a Hungaroring több mint egymilliárd forintba kerülő felújítása, amelynek következtében hoszszabb egyenesek, szélesebb kanyarok várják a száguldó cirkusz pilótáit. Aggasztó viszont, hogy a turizmus visszaesése miatt a jegyeladások 35 százalékkal elmaradnak a korábbi évhez képest - írja a Világgazdaság.
2003. 07. 22. 08:05
A PSZÁF szerint a K&H-eset kapcsán olyan szándékos, szervezett bűncselekmény gyanújáról van szó, amelyet felügyeleti eszközökkel nem lehetett kiszűrni, ilyen esetben célravezető eszközökkel a nyomozóhatóságok rendelkeznek.
2003. 07. 22. 07:55
Az áfakulcsok tervezett módosítása a vendégfogadásban alkalmazott árak nagyobb részét megemelné, és ezzel érezhetően rontaná a magyar turizmus versenyképességét – állapította meg hétvégi megbeszélésén Wolff Péter, a Magyar Szállodaszövetség elnöke és Niklai Ákos, az Idegenforgalmi Munkáltatók Országos Szövetségének (IMOSZ) elnöke. Arra a megállapításra jutottak, hogy a 25 százalékos áfa kétszázalékos csökkentése egyedül az italok árát mérs
2003. 07. 22. 07:52
Teller Ede magyar származású fizikus egyike annak a 11 embernek, akit George Bush amerikai elnök a legmagasabb amerikai polgári kitüntetésre, az Elnöki Szabadság-érdemrendre kiválasztott – számol be a Fehér Ház hétfői bejelentéséről a Népszabadság.
2003. 07. 22. 07:46
A British Aerospace három ütemben 20 év alatt, jelenlegi áron 11,5mrd Ft (43,14 millió euró) beruházással javasolja fejleszteni a Veszprém közeli szentkirályszabadjai katonai repülőteret polgári/katonai hasznosításra, mondta a projektre alakult Airpark Rt. vezérigazgatója, Horváth György.
2003. 07. 21. 17:24
A pécsi székhelyű Pannon Volán 5 darab elővárosi autóbusz vásárlására vonatkozó közbeszerzési eljárását a NABI nyerte meg az új 700SE típusú elővárosi buszával - derül ki a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn megjelent közleményből. A mintegy 186 millió forint összértékű megrendelést 2003 végéig kell teljesíteni.
2003. 07. 21. 15:26
A jövő év májusában az Európai Unióhoz csatlakozó országoknak később kellene csak belépniük az európai pénzügyi rendszer előszobájába, az ERM-2 valutarendszerbe - olvasható a Bundesbank hétfőn kiadott havi jelentésében.
2003. 07. 21. 15:14
A horvát INA olajtársaság kőolajfinomítóinak korszerűsítése a következő öt év alatt 1,5 millárd dollárba kerül - mondta Mosonyi György, a MOL vezérigazgatója az Interfax hírügynökségnek adott nyilatkozatában. Mosonyi hangsúlyozta, hogy az adat hozzávetőleges becslés csupán. A MOL és a horvát kormány megállapodott abban, hogy az INA finomítóit az EU-szabványoknak megfelelő szintre kell fejleszteni, Mosonyi szerint "a célkitűzés világos, de konkrét
2003. 07. 21. 14:44
A Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) az idei első félévben 9,235 milliárd forint adózás előtti nyereséget könyvelt el, ami több mint 40 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakának adózás előtti eredményét. Az MKB honlapján közölt adatok szerint a bank első félévi mérlegfőösszege 1.117,1 milliárd forint volt. Ez több mint 225,5 milliárd forinttal nagyobb, mint a tavaly első félévi.
2003. 07. 21. 14:41
A német gazdaság feltehetően a második negyedévben is stagnált és nincs jele a gyors javulásnak, jóllehet a helyzet további rosszabbodásától sem kell tartani - állapította meg a Bundesbank hétfőn közzétett július havi jelentésében.
2003. 07. 21. 13:51
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) a palackozott minőségi borokra bor márkajegy bevezetését javasolja annak érdekében, hogy az uniós csatlakozást követően is megőrizhető legyen a magyar borágazat arculata, biztosítani lehessen a magyar bor minőségét, és meg lehessen akadályozni a hamisítást - mondta Horváth Csaba, a HNT főtitkárhelyettese az MTI-nek hétfőn.
2003. 07. 21. 13:02
A román privatizációs hatóságot (APAPS) a kormány felhatalmazta, hogy a Tractorul UTB brassói gyár állami tulajdonú részvénycsomagját közvetlen zárt tárgyalással eladja az olasz Landini SPA cégnek - írja a kolozsvári Szabadság című lap.
2003. 07. 21. 12:56
A jegybankelnökkel együtt a szerb nemzeti bank teljes vezérkara távozik a pénzintézet éléről, amely vezetője várhatóan Kori Udovicki eddigi bánya- és energiaipari miniszter lesz. A szerb parlament pénteken fogadta el központi bank működését szabályozó törvényt, s a törvényhozás pénzügyi bizottsága hétfőn Kori Udovicki bánya- és energiaipari minisztert jelölte a pénzintézet élére. A parlament valószínűleg már kedden megválasztja Udovicki asszonyt
2003. 07. 21. 12:51
A hamarosan az OTP Bank tulajdonába kerülő bolgár DSK Bank 27,281 millió leva (13,9 millió euró) adózás utáni eredményt ért el 2003 első félévében, ami 9,5 százalékkal haladja meg a tavaly első félévi adózott profitot - tette közzé a bank bolgár lapokban szombaton.
2003. 07. 21. 12:42
Kínai partnerekkel alapít telefontársaságot a román posta. A Postelecom névre hallgató új vállalat a China Unicom és a ZTE cégekkel társul, s ezáltal a RomTelecom egyik fő konkurensévé válhat – jelentette ki Gabriel Mateescu, a Román Posta Társaság igazgatója, a kolozsvári Szabadság című lap tudósítása szerint.
2003. 07. 21. 12:33
2003 első öt hónapjában emelkedett a házasságkötések száma, kevesebb gyermek született, és többen haltak meg az egy évvel korábbinál. A népességcsökkenés mértéke meghaladta az elmúlt év január–májusi értéket.
2003. 07. 21. 12:19
Olvasói sztorik