archívum

Két tucat feketemunkást értek tetten a napokban a hajdúnánási rendőrkapitányság vezető helyettesének ingatlanán. A hírügynökség információi szerint az alezredes a külföldi feketemunkásokat paradicsomszedéssel bízta meg. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint az ügy felderítése után a rendőr kedden maga kérte alacsonyabb beosztásba helyezését, melyet a megyei rendőrfőkapitány elfogadott.
2003. 08. 27. 09:39
Az idén az első félévben a kivitel volumene 2 százalékkal, a behozatalé 7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a külkereskedelmi forgalom árindexei az exportban és az importban egyaránt 3 százalékos forintárszint-csökkenést mutattak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
2003. 08. 27. 09:29
A munkanélküliségi ráta május és július között 5,7 százalék volt, 0,2 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
2003. 08. 27. 09:06
Pokolgépes merényletben megölték szerda reggel az Oroszországi Föderációhoz tartozó Dagesztáni Köztársaság külkapcsolatokért, valamint nemzetiségi és tájékoztatási ügyekért felelős miniszterét, Mohamed-Szaleh Guszajevet.
2003. 08. 27. 08:59
A jelek szerint véget ér a tejpiac nyugalma. A Szarvasmarhatartók Országos Választmányának keddi ülésén ugyanis kiderült: hiába költöttek a termelők, a feldolgozók és az állam eddig 15,7 milliárd forintot az idei 380 millió liter tejfelesleg eltüntetésére, a piaci problémák nem oldódnak meg - olvasható a Népszabadságban.
2003. 08. 27. 08:22
Taszár mindenképpen profitálni szeretne abból, ha a településhez tartozó katonai bázison képeznék ki az iraki rendőröket. Az amerikaiak nyolcéves ittléte vajmi keveset hozott a község konyhájára - nyilatkozott a Magyar Hírlapnak Pataki Sándor polgármester.
2003. 08. 27. 08:14
Közép-Európa erőteljes fogyasztásnövekedésére számítva erősíti régiós jelenlétét a Baumax csoport, különösen azért, mert hazájában, Ausztriában a piac már telített - számol be a Világgazdaság. A Magyarországon hálózatbővítésben kissé lemaradt cég lendületes expanziót tervez a közeljövőben.
2003. 08. 27. 08:10
Az Esti Hírlap bizonytalan ideig nem jelenik meg. Az újság tulajdonosai átszervezésre hivatkoztak és a lap munkatársait szabadságra küldték. Az átszervezés egyik oka, hogy szeptembertől az Esti Hírlapot nem ingyen osztanák, hanem pénzért lehetne hozzájutni az újságárusoknál.
2003. 08. 27. 07:57
A döntések ideje még nem jött el, de a gépezet azért már beindult – e pillanatban nagyjából így lehet jellemezni az Air France és a KLM estleges fúziója körüli helyzetet - írja a Népszabadság.
2003. 08. 27. 07:49
Ha elég sok bejegyzés lesz, megpróbálunk hatni a Westelre – írják azok a szervezők, akik aláírásgyűjtésbe kezdtek a világhálón annak érdekében, hogy a mobilszolgáltató indítsa újra az interneten keresztüli ingyenes SMS-küldési szolgáltatását - írja a Népszabadság.
2003. 08. 27. 07:46
Nemcsak a már ismert és végzetessé vált műszaki hibát erősítette meg, hanem súlyosan elmarasztalta az amerikai űrkutatási hivatalt (NASA) az a hivatalos jelentés, amelyet kedden hoztak nyilvánosságra Washingtonban az amerikai Columbia űrsikló katasztrófájának okairól.
2003. 08. 27. 07:42
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 6 millió forintra bírságolta a Budapest Bankot, mivel a társaság a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított az "Abszolút Nulla" akcióról szóló reklámjaiban - közölte a GVH kedden. A GVH versenytanácsa a keddi tárgyaláson megállapította továbbá, hogy a Budapest Bank Rt. a fogyasztók választási szabadságát indokolatlanul korlátozó üzleti módszert alkalmazott az akció szervezése során. Nem közölte
2003. 08. 26. 18:43
Megváltozik a mikrohitel feltételrendszere szeptember elsejétől, így például a maximális hitelösszeg 6 millió forintról 3 millióra csökken - közölte a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) kedden. A módosítás szerint a beruházáshoz kapcsolódó forgóeszköz finanszírozásra fordítható összeg a folyósított hitel a korábbi 100 százalék helyett 20 százaléka lehet. A mikrohitel maximális futamideje 5 évről 3 évre csökkent. A közlemény szerint a
2003. 08. 26. 18:39
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) méltánytalannak tartja a Pénzügyminisztérium napokban megkezdett vizsgálatát és kifogásolja a tényfeltárásban résztvevők személyét is, hozzátéve, hogy a vizsgálat lefolytatására az Állami Számvevőszéket tartja megfelelően pártatlannak és alkalmasnak.
2003. 08. 26. 18:33
Elvi döntést hozott a kormány az egészségbiztosítási rendszer továbbfejlesztéséről, ezen belül célul tűzte ki az önkéntes megtakarítások ösztönzését - közölte Kökény Mihály, a kabinet keddi ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten. A kormány azt kívánja elérni, hogy az állampolgárok önkéntes alapon, de szervezett keretek között takarékoskodjanak azokra a kiadásokra, amelyeket az egészségbiztosító jelenleg nem, vagy csak részben finanszíroz - m
2003. 08. 26. 18:31
Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke 2003. augusztus 27-28. között, kollégája, Borisz Trajkovszki államfő meghívására hivatalos látogatásra utazik Macedóniába. Útjára elkíséri felesége, Mádl Dalma asszony. A magyar államfő 2003. augusztus 29-én részt vesz Ohridban a „Civilizációk párbeszéde" című konferencián.
2003. 08. 26. 18:06
Becslések szerint az idén csaknem 6 millió román vendég látogat el Magyarországra, a tavalyi 5,66 millióval szemben, és várhatóan 10-12 százalékkal emelkedik az általuk eltöltött vendégéjszakák száma 2003-ban - mondta Bíró Gáspár, a Magyar Turizmus Rt. (MT Rt.) kolozsvári képviselet-vezetője kedden sajtótájékoztatón Budapesten. A képviselet-vezető elmondta: tavaly a Magyarországra érkezett román látogatók 175 ezer vendégéjszakát töltöttek el, az
2003. 08. 26. 17:36
Olvasói sztorik