Belföld

Profitot várnak a taszári kiképzéstől

Taszár mindenképpen profitálni szeretne abból, ha a településhez tartozó katonai bázison képeznék ki az iraki rendőröket. Az amerikaiak nyolcéves ittléte vajmi keveset hozott a község konyhájára - nyilatkozott a Magyar Hírlapnak Pataki Sándor polgármester.

A lap információi szerint az államkasza bevételei sem nőttek. Az iraki önkéntesek kiképzése hozzávetőleg egymilliárd forintjába került az országnak.

A következő hetekben eldől a taszári kiképzőközpont sorsa. Ha az amerikaiak újból igényt tartanak rá, akkor tovább üzemel. Ellenkező esetben bezárják, ugyanis a Honvédelmi Minisztérium nem tart igényt rá. Ezzel veszélybe kerül a repülőtér polgári célú fejlesztése is, amelyre már eddig egymilliárd forintot költöttek.

A sajtóhírek mindenesetre arról szólnak, hogy 28 ezer iraki rendőr kiképzéséhez vennék igénybe a jövőben a logisztikai központot. Ám mint Tóth Tamás, a Külügyminisztérium szóvivője tájékoztatott, ez még korántsem eldöntött kérdés.

“Az amerikaiak több országgal is tárgyalnak arról, hogyan lehetne a leghatékonyabban kiképezni az iraki rendőröket. Ezt követően teszik majd meg hivatalos javaslatukat, amire vélhetően már nem sokat kell várni. Az Irakban történtek ugyanis sürgetik a döntést” – fogalmazott a szóvivő, aki nem tudott válaszolni arra a kérdésre, ha kell Taszár, mit fizetnek érte – ha egyáltalán fizetnek.

A kérdés felvetése azért is indokolt, mert az amerikaiak nyolcéves magyarországi jelenléte alatt csak 1995 és 1999 között, NATO-tagságunkig fizettek a bázis használatáért, azt követően már nem.


 

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.