A hétfői 11,8 milliárdos forgalom és 125,34 pontos erősödés után kedden alig 4,8 milliárdos adásvétel mellett 74,53 ponttal, 0,73 százalékkal 10114,82 pontra gyengült a BUX.
A kijelölt pénzügyminiszter szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hétfőn közzétett jelentése megerősíti, hogy a magyar gazdaság erős, jó irányban halad.
Az euró előszobájába, az ERM-2 monetáris rendszerbe is csak az úgynevezett maastrichti követelmények teljesítésével kérhetne bebocsátást egy-egy ország - vetette fel kedden az IMF európai igazgatója.
A nyugat-európai céges csődök száma - a még mindig gyenge konjunktúra nyomán - tavaly tovább nőtt. A német Creditreform információs központ kedden közzétett összesítése szerint 2003-ban 157 138 cég ment csődbe Nyugat-Európában, ami a megelőző évhez képest 3,9 százalékos növekedést jelent.
Az Európai Unióba belépést követően jelentős fejlődés vár a magyar bankkártya-piacra, hiszen az új technológiákat tekintve több szempontból is az EU-é a világ legfejlettebb kártyapiaca - mondta Radu Obreja, a Visa International Közép-Európáért, Közel-Keletért és Afrikáért felelős alelnöke egy szakmai konferencián, kedden Budapesten.
Szövetkezetek és mezőgazdasági őstermelők egyaránt hozzájuthatnak az Európa-terv Agrár-hitel program keretében kezességvállalással támogatott kölcsönhöz - közölte a Pénzügyminisztérium kedden.
A már bejelentett 120 milliárd forint költségvetési megtakarításon túl további 75 milliárd forint szigorítást tartanak szükségesnek a Reuters felmérése szerint a Magyarországgal foglalkozó makrogazdasági elemzők ahhoz, hogy teljesüljön a kormány új költségvetési hiány-célja.
Még mindig nincs kitűzött időpontja a világ legnagyobb személyzeti tanácsadó cége mérlegbeszámolójának. Az elemzők bajt sejtenek, a kiszivárgott hírek kisebb gondokról szólnak.
A már bejelentett 120 milliárd forint költségvetési megtakarításon túl további megszorításokat tartanak szükségesnek a Reuters által megkérdezett elemzők. Hogy pontosan mennyit, abban nem egységes az álláspont.
Precedens értékű döntést hozott az Európai Bizottság kedden az ír Ryaniarnek nyújtott állami támogatás ügyében: a vezető európai fapados légitársaságnak valószínűleg vissza kell fizetnie a juttatások egy részét.
Az idén június végéig újabb 177 kilométer hosszú autópályát adnak át a forgalomnak főleg a Zágráb-Split vonalon - állapították meg a horvát kormány Splitben tartott keddi ülésén, jelentette a HINA horvát hírügynökség.
Kedden délben 266,10/40 forinton jegyezték az eurót, lényegében ugyanott, ahol kilenc óra körül. A hétfői jegyzéshez képest ez a kurzus csaknem két forintos erősödést jelent.
A forint dél körül 5,7 százalékon állt, 73 bázisponttal gyengébben a hétfő délutáni 6,43 százalékos pozíciójánál a sáv erős oldalán. Az euró jegyzése a délelőtt folyamán 265,60 és 266,70 forint között ingadozott.
Magyarországi benzinkútjait saját romániai finomítójából, a romániai Petrotel finomítóból látja majd el olajjal az orosz Lukoil. Amint azt a Ziarul Financial román pénzügyi lap keddi száma is jelentette, az orosz konszern 120 töltőállomásból álló hálózatot akar kiépíteni Magyarországon, és saját romániai finomítójából készül azokat ellátni.
A Pannonplast közleménye szerint a cég 2003-as eredménye jelentősen elmarad az előzetes piaci várakozásoktól és az október végén megfogalmazott menedzsment előrejelzésektől is.
Az euróövezetben, csakúgy mint novemberben, decemberben is 8,8 százalékos volt a munkanélküliség - közölték az EU statisztikai hivatalában kedden. Ez újabb jele annak, hogy a megkezdődött ugyan a fellendülés, ám annak hatása egyelőre nem érződik a foglalkoztatáson.
Az euróövezeti feldolgozóipar Reuters kezelte beszerzőimenedzser-mutatója 52,5 pont volt januárról a decemberi 52,4 pont után a hétfői közlés szerint, ötödik hónapja utalva
A Budapesti Értéktőzsde felfüggesztette a Pannonplast Műanyagipari Rt. részvényeinek kereskedését 11 óra 41 perctől a keddi kereskedési napra.
A tőzsde honlapján közzétett közlemény szerint a felfüggesztés oka, hogy a kibocsátó február 3-i igazgatósági ülésén olyan döntések születtek, amelyek a társaság értékpapírjainak árfolyamát jelentősen befolyásolhatják.
Amennyiben a felfüggesztést kiváltó információ a kereskedési idő
A japán Sumitomo Mitsui Banking Corp. európai ága 66,5 milliárd jen (630 millió dollár) szindikált kölcsönt szervezett a magyar kormánynak - jelentette a Nikkei Financial Daily című japán lap kedden. A készenléti hitelkeret aláírásáról az Államadósság Kezelő Központ Rt. január 9-én adott hírt.
A rulírozó típusú hitelkeretet az Államadósság Kezelő Központ Rt. az adósságkezelés eszközrendszerének bővítésére, illetve a devizabevételek és
A Parmalat Hungaria Rt. szombati közgyűlését követően - ahol a tulajdonosok csődeljárás kezdeményezésével bízták meg a cég igazgatótanácsát - hétfőn este konkrét, "számokat és határidőket tartalmazó" ajánlatot kaptak a tejtermelők a Parmalat Hungaria Rt.-től - közölte kedden a termelők konzorciumának képviselője.
A számítógépes vírusok állítólag nem ártanak az interneten bankoló ügyfeleknek. Feltörhetetlen rendszerek azonban nincsenek, az otthoni gépek legtöbbje pedig teljesen védtelen.
Bodor András személyében február 1-jétől új társasági igazgatót neveztek ki a Nabi Autóbuszipari Rt.-nél - közölte a Nabi a BÉT honlapján kedden.
Bodor András az elmúlt tíz évben az Első Magyar Alap érdekeltségébe tartozó cégeket vezetett (Coloryte Rt., Vihar Kft.) illetve, mint befektetési igazgató a tőzsdei portfoliót kezelte.
A Kereskedelmi és Hitelbank Rt. hétfői hatállyal részvényátruházás útján fennálló részesedését és gyakorolható szavazatai számát 100 százalékra növelte a K and H Equities-ben - közölte a bank a BÉT honlapján kedden.
A közlemény szerint egyidejűleg részvényesi határozattal döntött a társaság alaptőkéjének új részvény zártkörű forgalomba hozatalával 666 666 forinttal, saját tőkéjének pedig 8,6 milliárd forint összeggel történő felemelés