Belföld

Visszahívták a Parmalat Hungaria Rt. elnökét, csődeljárás indul

A Parmalat Hungaria Rt. szombati közgyűlését követően - ahol a tulajdonosok csődeljárás kezdeményezésével bízták meg a cég igazgatótanácsát - hétfőn este konkrét, "számokat és határidőket tartalmazó" ajánlatot kaptak a tejtermelők a Parmalat Hungaria Rt.-től - közölte kedden a termelők konzorciumának képviselője.

Istvánfalvi Miklós hozzátette: az ajánlattal kapcsolatban kedd délutáni tanácskozásukon hoznak döntést a tejtermelők. A tejbeszállítóknak az a csoportja, amelynek 60 napja tartozik a tej árával a Parmalat, – három más beszállítóval együtt – a múlt héten felszámolási eljárást kezdeményezett a cég ellen, mert a tartozás kiegyenlítésével és a jövőbeni szállítások kifizetésével kapcsolatban “két hete eredménytelenül tárgyaltak a cég menedzsmentjével.”

Mint ismeretes, a magyar Parmalat mintegy 720 millió forinttal tartozik beszállítóinak. Ezek egy része felszámolási eljárást indított a Parmalat Hungaria Rt. ellen. Korábbi információk szerint egyébként a felszámolást kezdeményezők között nemcsak tejtermelők, hanem más beszállítók is voltak.

A vállalattól keddig vártak konkrét, számokat és határidőket tartalmazó ajánlatot – az Istvánfalvi által képviselt tejtermelők. Az MTI értesülése szerint a Parmalat Hungaria Rt. közgyűlését követően visszahívták tisztségéből Alan van der Nagelt, a társaság elnökét, s a kialakult krízishelyzet kezelésével Cristiano Villani-t a cég ügyvezető igazgatóját bízták meg. A hírt kedd délelőtt megerősítette, de nem kommentálta a társaság szóvivője.

Cristiano Villani aláírásával a Parmalat kedden közleményt juttatott el az MTI-hez. Az abban megfogalmazottak szerint a termelők olyan tartalmú levelet küldtek a társaságnak, amely szerint ha nem kapnak kézhez egy számokat és határidőket tartalmazó, aláírt szerződést, beszüntetik a tejszállítást.

“Ezzel mindenki számára legrosszabb útra, a működés nélküli felszámolásra kényszerítik a Parmalat Hungaria Rt.-t” – olvasható a közleményben. Mint megfogalmazták, a társaság számára a csődeljárás keretein belül “több olyan reális”, a hitelezők szempontjából is “előnyös megoldás körvonalazódna, amelynek során megmaradna 500 munkahely és egy európai uniós csatlakozásra felkészített üzem.”

“Ezek a termelőkkel közös célok” (…) “ezért is fogadtuk meglepetéssel (…) “a január 29.-én beadott felszámolási kérelmeket.” – áll a közleményben. A cégszerint a tejtermelők tisztában vannak a kilátásba helyezett döntés “egyértelműen negatív következményeivel”. “A Parmalat Hungaria Rt. a Parmalat márkanévhez kötődően a magyarországi tejpiac 5 százalékát birtokolja. A működő cég piaci értéke össze sem hasonlítható egy, a felszámolási eljárás alatt álló üzem értékével. A felszámolási eljárásban az is kétséges, hogy a termelők egyáltalán a pénzükhöz jutnának-e?” – olvasható a közleményben.

Cristiano Villani megerősítette már korábban tett kijelentését, amely szerint a Parmalat Hungaria Rt. menedzsmentjének, a tulajdonosok kinyilatkoztatott szándékával összhangban, változatlanul a társaság működőképességének a fenntartása a feladata, és “ennek érdekében minden eszközzel törekszik a
megegyezésre.” A közlemény szerint a társaság január 29-én a tejtermelők kérésének megfelelően kötelezettségvállalást írt alá a napi tejszállítások ellentételezésének módjáról, azt a termelők nem fogadták el, ezért a társaság hétfői ajánlatával “újabb igényüknek is megkísérelt eleget tenni”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik