Nagyot nyerhetnek és nagyot is bukhatnak az OTP-részvényesek attól függően, hogy ki veheti meg a bolgár DSK Bankot, amelyre az Erstének is legalább annyira fáj a foga. Az eladó még kéreti magát.
Az Alkotmánybírósághoz fordulhatnak élelmiszer-érdekképviseletek, ha az FVM nem kezdeményezi az agrárrendtartási törvény módosítását - írja a Világgazdaság.
A lengyel ING Bank Slaski SA, a holland ING bankcsoport leányvállalata tíz százalékkal csökkenti jelenleg 7570 fős dolgozói létszámát az év végéig költségeinek csökkentése érdekében.
A forint 11,16 százalékon nyitott a sáv erős oldalán a bankközi devizapiacon kedden, 5 bázisponttal erősebben a hétfői zárásnál. Az overnight kamatok 30 bázisponttal csökkentek.
Tehetetlen a holland mezőgazdasági miniszter az országban terjedő háziszárnyas-influenzával szemben. Az elrendelt tilalmak és kényszervágások ellenére elképzelhető, hogy a betegség a szomszédos Németországra is átterjed. Mindeddig 821 holland farmon 11,4 millió szárnyast áldoztak fel.
A nemkívánatos e-mailek elleni harca jegyében az American Online öt pert indított egy tucatnyi cég és több személy ellen, akiket ilyen levelek fő forgalmazójának tart. A Washington Post beszámolója szerint Az AOL összesen 10 millió dolláros kártérítést akar és azt követeli, hogy a hirdetéseket küldők hagyjanak fel tevékenységükkel.
A holland Philips Electronics kedden közölte, hogy az első negyedévben 69 millió euró nettó veszteséget szenvedett el. Ez megfelel a várakozásoknak, viszont árbevétele a vártnál jóval nagyobb mértékben zuhant.
A Mol Rt. az egyetlen nem orosz, kelet-európai cég, amely felkerült a Forbes magazin 400-as, a világ legjobban teljesítő cégeit jegyző listájára - írja a Világgazdaság.
Az Európai Unió erkölcsi értékeinek kiterjesztése aggasztja a 2004-ben csatlakozó országok egy részét. Miután tavaly decemberben Málta az abortusz kapcsán fogadtatott el egy különleges szabályozást, Szlovákiában és Lengyelországban is hasonló természetű viták alakultak ki.
Előrejelző Hálózat (EFN) hétfőn közzétett jelentése újólag hangsúlyozza egyet nem értését a központi bankok függetlenségét aláásó törekvésekkel szemben - számol be a Népszabadság.
Románia a jövőben úgy amerikai, mint ahogy NATO katonai bázisoknak is helyet adhat, tekintettel a geostratégiai helyzetére és a rendelkezésre bocsájtott létesítményekre - írja az Evenimentul Ziléei című bukaresti lap. Állítólag a „Mihail Kogălniceanu", a Topraisar (Konstanca megye), Temesgyarmat (Temes megye), Otopeni Militar (Bukarest), Aranyosgyéres (Kolozs megye) és Feteşti (Ialomiţa megye) katonai egységek képezik a tárgyalások tárgyát.
Öt napi visszaesés után kedden megfordult a trend a tokiói értéktőzsdén és az irányadó részvényindex jelentős erősödéssel zárt. A dollár gyengült a jenhez képest.
Kína gazdasága az előzetes adatok szerint az első negyedévben 9,9 százalékkal nőtt. A rendkívüli dinamika, ha lehet, még tanácstalanabbá tette az elemzőket - olvasható a Népszabadságban.
Az Európai Unió gazdaságilag megfelelő teret nyújt Magyarországnak, katonailag pedig a NATO garantálhatja a biztonságunkat, nem pedig az Egyesült Államok - mondta a volt miniszterelnök kedd reggeli tévéinterjújában.
Bukarest megszünteti az Európai Unió- és CEFTA-tagországokból származó sertéshúsra időszakosan bevezetett kedvezményes, 20 százalékos vámot - írja a Népszabadság.
Amennyiben a következő egy hétben a Mol Rt. nem jelenti be az üzemanyagok árának további változását, úgy az áprilisi havi inflációs rátát egyedül a motorbenzin és a gázolaj árcsökkentése csaknem 30 bázisponttal mérsékli – derül ki a NAPI Gazdaság számításaiból.
Kaposváron és több, elsősorban dunántúli városban már kiszemelte és megvette azokat a területeket a német tulajdonban lévő Lidl Holding Kft., amelyeken diszkontáruházakat kíván építeni – tudta meg a Napi Gazdaság.
Megállapodtak a cég végelszámolójával a Defend Security Kft. legnagyobb hitelezői, akik egyben a társaság főtulajdonosai is - írja a Népszabadság. Az MFB és a posta a korábbi 2,2 milliárd forinttal szemben már csak 519 milliót követel a végelszámolás alatt álló vállalattól. A hitelezők azt mondták: a Defend dolgozóinak érdekeire tekintettel hozták meg döntésüket.
Összesen 27 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) öt, a gépjárművek eredetvizsgálatával fővállalkozóként foglalkozó társaságra - írja a Népszabadság.
A tőzsdezárás utáni kereskedelemben drágultak a pénzügyi szolgáltatók, miután a Citigroup és a Bank of America a vártnál kedvezőbb első negyedéves eredményekkel rukkoltak elő.
Húsz évre becsülték, ennek a töredéke alatt megvalósult: immár teljessé vált az emberi géntérkép. A megfeszített kutatómunka eredménye nemcsak tudományos szempontból óriási, de a gyógyászatban is mérföldkő - írja a Magyar Hírlap.
Tocsik Márta akadálytalanul elviheti pénzét akár olyan országba is, ahol a magyar bíróság döntései nem, vagy csak kevéssé érvényesíthetők – állítja a Legfőbb Ügyészség.
Az igazságügy-miniszter ügyvédi irodája is megbízást kapott a Miniszterelnöki Hivataltól (MeH) – közölte Demeter Ervin fideszes képviselő. Bárándy György, Bárándy Péter igazságügy-miniszter édesapja a Magyar Nemzetben megjelent hír kapcsán leszögezte: egyetlen munkaügyi perben képviselik a MeH-et, amelynek értéke kétszázezer forint.