archívum

Pintér Istvánt, a Rába Rt. eddigi stratégiai vezérigazgató helyettesét nevezte ki a társaság vezérigazgatójává a szerdai közgyűlésen megújult igazgatóság Győrött.
2003. 04. 23. 10:51
A japán nagykövetség tiltakozása ellenére a Micuko című műsor a tv2 programján marad - értesült a Népszabadság. A kereskedelmi tévé programigazgatója tegnap tárgyalt a produkcióról a diplomáciai képviseleten. A nagykövetség főosztályvezetője pénteken hozta nyilvánosságra azt a levelet, amelyben a Micuko sugárzásának megszüntetését kéri mondván, a műsor kifigurázza a japánokat, aminek súlyos következményei lehetnek a két ország kapcsolatára is.
2003. 04. 23. 10:38
Az illetékes csődbíróság döntése értelmében a tervezettnél két hónappal korábban, már május 5-én kikerül a csődvédelem alól az amerikai Kmart diszkontáruházlánc. A Kmartnak azonban nem kevés erőfeszítésébe fog telni, hogy meggyőzze a Wall Streetet és - a vevőket - arról: képes versenyezni és állni a sarat a piacon uralkodó Wall-Mart Store-ral és a Targettel szemben.
2003. 04. 23. 10:34
A bankközi devizapiacon szerdán reggel a forint 10,91 százalékon állt a sáv erős oldalán, 5 bázisponttal gyengébben a kedd délutáni helyzeténél. Az overnight kamatok mintegy 50 bázisponttal emelkedtek. Az euróval 245,90/246,05 forinton kereskedtek reggel, alig drágábban a kedd délutáni 245,85/246,05 forintos árfolyammál. A dollár erősödött a nemzetközi piacokon, ezt követve Budapesten is drágult az amerikai valuta. A kereskedés elején
2003. 04. 23. 10:30
Valery Giscard d’Estaing volt francia köztársasági elnök, a brüsszeli konvenció elnöke azt javasolja, hogy legyen az EU-nak egy állandó elnöke- adja hírül a BBC. Az alkotmányozó gyűlés elnöke szerint ez lehetne egy állandó személy vagy esetleg egy kormány is.
2003. 04. 23. 09:53
Folytatja térségbeli terjeszkedését a cseh Cedok utazási iroda, melynek magyarországi leányvállalata, a Cedok Hungary Kft. rövidesen megjelenik a hazai piacon - írja a Világgazdaság. A túraszervező csak charterutaztatással foglalkozik majd – közölte Farkas Attila ügyvezető igazgató, aki az ugyanezen tulajdonosi körbe tartozó Travel Service itteni cégét is irányítja. A Travel Service-ben a cseh anyavállalat nemrég kivásárolta a korábbi magya
2003. 04. 23. 08:47
Már nem Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) volt elnök-vezérigazgatója a gyanúsítottja annak a nyomozásnak, amelyet a Fővárosi Főügyészség az állami hitelintézet egyik kötvénykibocsátása kapcsán rendelt el - olvasható a Népszabadságban.
2003. 04. 23. 08:34
A jelek arra utalnak, a kormány döntése eléri célját: az idén a korábbinál lényegesen több alkalmazott üdülhet kedvezményesen. Március végéig a vállalatok 150 százalékkal nagyobb értékben rendeltek üdülési csekket, mint tavaly ilyenkor - írja a Népszabadság. Pillanatnyilag több mint egymilliárd forint értékű csekk van a felhasználók birtokában.
2003. 04. 23. 08:30
A pénzváltással foglalkozó vállalkozások fele megszűnt tavaly, miután önállóságukat egy törvénymódosítás felszámolta - írja a Népszabadság. A pénzüket forintra váltó külföldi turisták is elmaradoztak a múlt évben, itthon viszont nőtt a valutavásárlási kedv. A szakértők szerint egyre többen vesznek külföldi készpénzt spekulációs céllal, a forint felértékelődése miatt.
2003. 04. 23. 08:25
Szerbia-Montenegróban és Horvátországban is bejegyezték a KÉSZ Kft. ottani, többségi tulajdonú cégeit - írja a Világgazdaság. A kisebbségi tulajdonosok ottani magánszemélyek – nyilatkozott lapunknak Árvai István kommunikációs igazgató. Horvátországban már egy jelentős projektet is elnyert, a Dunapack Zabokban (Zágrábhoz közeli kisváros) létesülő dobozgyárát fővállalkozásban építi a KÉSZ.
2003. 04. 23. 08:12
A SAP Rendezvénycsarnok beruházója, a Syma+SD Kft. építené az új budapesti sportcsarnokot – tudta meg a Világgazdaság. A Budapest Sportaréna (BS) szomszédságában kijelölt területen lévő négymilliárd forintos beruházásban egyes információk szerint Demján Sándor is fantáziát lát.
2003. 04. 23. 08:04
A koszovói békefenntartó haderő (KFOR) elfogta Shefqet Musliut, a két éve feloszlatott Presevo, Medvedja és Bujanovac Felszabadítási Hadserege (UCPMB) nevű dél-szerbiai albán gerillaszervezet volt parancsnokát.
2003. 04. 23. 07:52
A horvát kormány kedden bejelentette, hogy április 28-án felújítja a tárgyalásokat az INA olajtársaság 25 százalékára plusz egy részvényére jelentkezett pályázókkal. Korábbi közlés szerint a döntést az árajánlat és a szerint hozzák meg, melyik pályázó hogyan támogatja az INA növekedési tervét.
2003. 04. 22. 18:02
A Paksi Atomerőműben történt üzemzavar és a meghibásodott fűtőkazetták nem jelentenek veszélyt a környezetre, a cég szakemberei folyamatosan dolgoznak a problémák megoldásán - mondta Kocsis István vezérigazgató kedden, az erőműben tartott rendkívüli sajtótájékoztatón.
2003. 04. 22. 17:47
Olvasói sztorik