Belföld

Januárban tovább nőttek az alapok

Januárban összességében 4,1 százalékkal nőtt a Bamosz-tagok által kezelt teljes vagyon, néhány milliárd forintra megközelítve az újabb, 3000 milliárd forintos – adta hírül a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz)

A szövetség közleménye szerint a tavalyi év utolsó hónapjainak kedvező folyamatai januárban sem törtek meg, a Bamosz tagjai által kezelt vagyonon növekedése minden piaci szegmensben folytatódott.

Ismét kiemelkedő volt a növekedés a befektetési alapok esetében, összvagyonuk egy hónap alatt 7,7 százalékkal, közel 80 milliárd forinttal nőtt, elérve az 1138 milliárd forintot, ami már csak néhány milliárd forintra van az eddigi csúcsot jelentő 2003. május végi értéktől. A növekedésből minden alaptípus hasonló mértékű, jellemzően 7-8 százalék körüli növekedési ütemmel vette ki a részét. Az újabb kedvező hónap eredményeként a kötvényalapok vagyona ismét 500 milliárd forint fölé került. Hasonló ütemben nőtt továbbá a pénzpiaci és az ingatlanalapok vagyona is, míg a vegyes alapok esetében ehhez képest mérsékeltebb, de még így is 4 százalékot meghaladó növekedés volt tapasztalható. Az ingatlanalapok vagyona januárban átlépte a 100 milliárd forintos határt. Igen kedvező adat ezen túlmenően, hogy a részvényalapokba még a decemberit is meghaladó mértékű, több mint 1,7 milliárd forintos friss befektetés áramlott, ami jelentős részt tett ki ezen alapok vagyonának közel 8 százalékos emelkedéséből.

Az alapok mellett az elmúlt hónapban dinamikusan nőtt a Bamosz-tagok által kezelt pénztári vagyon és az egyéb portfoliók vagyona is, előbbiek esetében 2,6 százalékos, utóbbiak esetében pedig 1,4 százalékos növekedés volt tapasztalható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik