Robbanássorozat rázta meg vasárnap délután, illetve este az iraki fővárost. A bombamerényletek és rakétatámadások alighanem az amerikai adminisztráció és katonai irányítás épületeit célozta meg - a BBC szerint.
Oroszország az EU-bővítésből fakadó veszteségeire hivatkozva zsarolni próbálja Brüsszelt. Uniós körökben nem értik, miért választotta a Kreml ezt a régi reflexeket idéző utat.
Különbizottságot hoztak létre Szófiában, amelynek a feladata az, hogy a szombat este a bolgár kormány épületében kitört tűzeset körülményeit kivizsgálja.
Románia januári külkereskedelmi hiánya mintegy duplájára, 201,7 millió euróra nőtt az egy évvel korábbi 104,9 millió euróról - elsősorban a 8,6 százalékos importbővülés miatt.
A privatizáció újbóli elmaradása miatt továbbra is az állami tulajdonosnak kell megoldást keresnie a nehéz anyagi helyzetben lévő bányászati és energiatermelő cég jövőjére.
Tankokkal és helikopterekkel megerősített izraeli csapatok hatoltak a vasárnapra virradóra a Gázai-övezetbe. Az izraeliek feltételezett palesztin gerillák ellen hajtották végre az akciót, amelynek nyomán tizennégy embert - közük egy 8 éves gyermeket - is megöltek - írja a BBC, palesztin forrásokra hivatkozva.
Egy tudományos kutató vállalatot épít. Szinte kizárólag a német piacra dolgozik az Evosoft Hungary szoftverház, amely már csaknem egy évtizede a Siemens stratégiai partnere.
Megnyílt Európa egyik legnagyobb autós seregszemléje, a Genfi Autószalon. A március 14-éig tartó eseményen 260 kiállító mutatja be legújabb modelljeit. Tekintse meg galériánkat! >>
Ha a magánerdő-tulajdonosok hétfőn nem tudnak megállapodni az agrártárcával, akkor kedden félpályás útlezárásokkal demonstrálnak országszerte - mondta Luzsi József, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének (MEGOSZ) elnöke sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
A tegnapi csúcs után is tovább tudott emelkedni pénteken a Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX: 2,1 százalékos erősödés után újabb történelmi csúcson, 10.943 ponton zárt.
A kedvezőtlen amerikai foglalkoztatási adat áreséssel indította a részvénykereskedést pénteken New Yorkban: a nyitásban a tőzsde DJIA mutatója 12,34 pontot, a Nasdaq Composite ugyanekkor 18,58 pontot zuhant.
Mintegy 2 milliárd forint értékű átváltoztatható Raiffeisen Bank kötvényt részvénnyé változtatnak a kötvénytulajdonosok, s ezzel a bank jegyzett tőkéje 26,904 milliárd forintról legalább 28,904 milliárd forintra nő - mondta az MTI-Econewsnak Görög Eszter, a Raiffeisen Bank Rt. titkárságvezetője.
Az eurót pénteken délután 256,20/50 forinton jegyezték, egy forinttal drágábban, mint a reggeli 255,00/10 forintos árfolyam volt, és két forinttal erősebben a 254,00/20 forintos csütörtöki kurzusnál.
A többféle finanszírozási forma közül melyiket válassza az autót vásárló vállalkozás? Manapság a svájci frank alapú devizahitelre „esküsznek" a leginkább a finanszírozók.
A Tesco-Globál Áruházak Rt. a benzinkutak piacán is terjeszkedik: jövő héten nyitják meg első benzinkútjukat Pesterzsébeten. A Soroksári úton levő Megapark TESCO hipermarket mellett nyíló, első Tesco-benzinkút március 10-ei megnyitóján Paul Kennedy, a TESCO vezérigazgatója is jelen lesz. A rendezvényen többek között arról is szó lesz, hogy milyen szerepet szánnak a Tesco-benzinkutaknak a hazai üzemanyag-ellátásban, és mik a jövőbeli terveik az ú
Exporttilalmat és üzembezárásokat helyezett kilátásba az Európai Unióhoz csatlakozó kelet-európai országokban David Byrne, az Európai Bizottság egészségügyi és fogyasztóvédelmi kérdésekkel megbízott tagja az élelmiszeripari üzemek higiéniai hiányosságai miatt.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, Járai Zsigmond nem tanácsolja a korai belépést az európai árfolyam-mechanizmusba (ERM-II.), ha Magyarország 2008-hoz képest elhalasztja az euró bevezetését.
Kállay Benjámint, az AHICO pénzügyi biztosításokért felelős igazgatóját nevezték ki a francia tulajdonú CARDIF Életbiztosító vezérigazgatójává, illetve a CARDIF Biztosító igazgatóságának elnökévé.
Gyakorlatilag véglegesítés előtt áll az a 6 milliárd dollár értékű ügylet, mely szerint a spanyol Telefonica telefontársaság megvásárolja a BellSouth amerikai telefontársaság latin-amerikai mobiltelefonos érdekeltségeit, a piac négyes számú szereplőjét.
Rudi Zoltánt választotta a Magyar Televízió Rt. elnökévé a közszolgálati médium közalapítványi kuratóriuma pénteken - közölte a testület több, név nélkül nyilatkozó tagja az MTI-vel az eredmény kihirdetése után.
Huszonhét oroszországi befektetéshez összesen 1,1 milliárd eurónyit folyósított tavaly a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank(EBRD). Eszerint a teljes tavalyi EBRD-pénzkiutalások 29,6 százaléka jutott Oroszországra. Az EBRD legnagyobb projektje Oroszországé lett tavaly: egy 230 millió eurós útépítési befektetés. Az EBRD 2002-ben összesen 1,29 milliárd eurót fektette be Oroszországban. A tavalyi csökkenés részben azzal magyar
A gyógyszervásárlással kapcsolatos lakossági terhek 15-16 százalékkal nőttek az idei év első két hónapjában - mondta a Duna TV reggeli reggeli műsorában az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter, hozzátéve, hogy ez meghaladja a korábban tapasztaltakat.
Gordon Brown brit pénzügyminiszter lehet az egyik fő esélyes a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hirtelen megüresedett vezérigazgatói posztjára - írta a pénteki The Guardian. Más londoni sajtóértesülések a spanyol pénzügyminiszternek, illetve az EBRD jelenlegi elnökének is esélyeket adnak, bár ez utóbbinak nem sokat.