Semmibe vett biztonsági szabályok, kétséges letöltések, a törvény figyelmen kívül hagyása jelemzi a laptop-használók többségét egy megjelent független vizsgálat szerint.
Az idei esztendő trendfordulót hozott a hazai lakáspiacon, minden szegmensben megtört a lendület és elmélyült a szakadék Pest és Buda között. Egyelőre nem lehet tudni, hogy az új állami támogatási formáknak milyen piaci hatásuk lesz.
Az olcsó jegyeiről ismert Wizz Air légi társaság jövő év március 27-től Frankfurt-Hahnba is repül majd Katowicéből és Budapestről, illetve vissza - közölte a légitársaság szóvivője.
Az amerikai Walt Disney Co. 25 százalékkal növelte profitját, mert a tévéhálózatainál gyorsan nőtt a hirdetési bevétel, és ez bőven pótolta a filmstúdió bevételének lassúbb növekedését.
A Budapesi értéktőzsde irányadó indexe a BUX 14 200 ponton 124 pontos 0.88 százalékos emelkedéssel kezdett pénteken. Az elemzők kis mértékű ármozgásokat valószínűsítenek péntekre.
Több ezer rendőr, tűzoltó és határőr indíthat pert elmaradt távolléti díja kifizetéséért, az összeg mintegy tízmilliárd forintot jelent - értesült a Népszabadság.
A németországi Hyundai Motor Europe GmbH (HME) bejelentette, hogy átveszi termékeinek magyarországi értékesítését a Hyundai Auto Hungary Kft.-től, eddigi márkakereskedőjétől. A magyar cég szerint ezt nem teheti meg a HME.
Szakértők szerint a jövőben sem várható a legjelentősebb cégterhek, a társadalombiztosítási járulékok és a helyi adók számottevő csökkentése - olvasható a Napi Gazdaságban.
Emelkedik a gáz ára, de egyelőre az emelkedés mértéke és annak ideje is kérdéses. A lakossági fogyasztók 6 százalék körüli, a nem lakossági fogyasztók 20-30 százalékos emelésre számíthatnak. Az emelést az olaj és a gáz magas világpiaci ára indokolja.
A 327,8 milliárd forintos agrárköltségvetési tervhez képest plusz 4 milliárd forinttal növelné az agrárbüdzsét a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Érdekegyeztető Tanács (Fövét) – mondta Pásztohy András politikai államtitkár.
A banki ügyfelek 34 százaléka a "hagyomány" miatt választja ki pénzintézetét, s csak ezt követi - 29 százalékkal - a lakóhelyhez való közelség szempontja. A megbízhatóság csak a negyedik szempont a bankválasztásnál.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 201,89 pontos emelkedéssel, 14 076,38 ponton zárt csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 1,46 százalékos növekedés. Ismét szárnyaltak az OTP papírok.
A Budapest Bank Rt. (BB) rendkívüli közgyűlése csütörtökön 3 éves időtartamra a társaság igazgatóságának tagjává választotta Mark Arnold vezérigazgatót, Plank Gábort, a vállalati üzletág vezetőjét és Fatér Gyulát, a Budapest Alapkezelő Rt. vezérigazgatóját.
A K&H Equities Rt. egyedüli részvényese, a K&H Bank Rt. november 12-én a társaság alaptőkéjének felemeléséről döntött - jelentette be csütörtökön a K&H Bank.
Kilenc, az Európai Unió területén engedély nélkül tevékenykedő, fokozottan kockázatosnak minősített cég listáját tette közzé a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) honlapján, csütörtökön.
Értesülésünk szerint eldöntött tény a Matáv névváltása. A piacvezető távközlési cégnek várhatóan a Magyar Telekom nevet adja a főtulajdonos Deutsche Telekom, ugyanakkor a T-Com márkát is bevezetik a hazai távközlési piacra.