Belföld

Orbán szerint a népszavazás “bizalmi próbatétel”

Orbán szerint a politikusoknak bizalommal kell fordulni az emberekhez; a népszavazási kezdeményezést pedig pozitív dolognak kell tekinteni.

Orbán Viktor volt miniszterelnökszerint komoly lelkierő-próba előtt áll a “bizalmatlanságra berendezkedett nép”, és komoly kérdés, hogy “képes-e túllépni a saját árnyékán és bizalmi alapon egy közös, nagyon fontos, összetartozást kifejező ügyben mégis egy közös igent mondani”.

“A kérdés elég egyértelmű: lehet rá igennel és nemmel válaszolni, az a fontos, hogy azt mondjuk ki, hogy azzal, hogy igennel válaszolunk, jót cselekszünk és utána megbízunk a parlamenti képviselőinkben, akiknek majd kétharmaddal gyakorlati részletkérdéseket is meg kell oldaniuk” – mondta Orbán Viktor.

A politikus hangsúlyozta, a magyar jogrendszer eredményes népszavazás esetén megköveteli a pártoktól az együttműködést: kétharmados törvény megalkotására kötelez, így egyik párt sincs abban a helyzetben, hogy saját elgondolását ráerőltesse a másikra.

Orbán Viktor egy korábbi nyilatkozata kapcsán azt mondta, számára becsületbeli ügy az igennel való szavazás, ám mindenkinek saját megfontolása alapján, pártszempontoktól függetlenül kell döntenie. “Több méltóságot, több önállóságot, több lelkiséget kellene csempésznünk ebbe a kérdésbe” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik