amerikai egyesült államok
Az elnök egykori embere, Paul Manafort több pontban is megszegte a különleges ügyésszel kötött vádalkuját.
David B. Cornstein gyógykezelés miatt az Egyesült Államokban maradt.
Az anyát családon belüli erőszakkal is vádolják.
Az FBI így próbálja kideríteni az áldozatok személyazonosságát.
Putyinék meg akarják hódítani Európát, mondta Mike Pompeo.
Szerintük a kínai és az orosz katonai doktrína már önmagában is jelzi, hogy e két állam számára a világűr a modern háború és elhárítás fontos terepe.
A sokszínű civil társadalom és a szabad sajtó fontosságára is figyelmeztetnek.
Apró darabokra szedték kritikusai a céget.
Sikerült is neki, de csak egy kórházig jutott.
Minél több forrást szeretnének bevonni az energia-ellátásba.
Nyolc éve nem történt ilyen.
Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a balesetet.
Nem mondta ki, hogy rendkívüli állapotot hirdet, de leszögezte, hogy mindent előkészített.
És további lehűlés várható.
110 millió amerikait érint a sarkvidéki időjárás.
Cserébe pedig azt kérték, hogy Észak-Korea nem gyártson nukleáris fegyvereket.
Roger Stone-t többek között a tanúk befolyásolásával vádolják.
Az összegek abban segíthetik az ellenzéket, hogy megnyerje a hadsereg Maduróhoz hű tagjainak támogatását.
Marianne Williamson programjáról még nem sokat tudni.
A kínai cég is reagált a csalás, félrevezetés vádjára.
1986. január 28-án tragédiával végződött a Challenger űrrepülő tizedik küldetése.
A kormányzati leállás is rányomta a bélyegét a közvélekedésre.
Az Orbán-kormány folyamatosan halasztgatja a magyar-amerikai védelmi megállapodás megújítását.
Howard Schultz komolyan fontolgatja az indulást.