államosítás
A korábbi igazgatót – a tantestület szerint – mondvacsinált okokból eltávolították. Az új vezető cáfolja, hogy múltja aggályos, a pályázata pedig plágium. A pedagógusok és szülők nem támogatták a kinevezését.
2012. 10. 24. 15:26
Három hónap múlva az állam átveszi az iskolafenntartást, ám az erre létrehozandó központ körül elég nagy a káosz, az FN24 birtokába jutott jelentés szerint a tankerületek harmadának vezetésére még pályázó sincs.
2012. 10. 03. 15:46
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nyílt levélben kéri a képviselőket és a házelnököt, hogy október 25-ig egy nyílt parlamenti vitanapon tekintsék át az iskolák „államosítását”.
2012. 10. 01. 15:28
Csütörtökön döntenek a miskolci Földes Ferenc Gimnázium igazgatói posztjáról. A közgyűlés új vezetőt akar, mindenki más ragaszkodik a régi igazgatóhoz. Szerda délután demonstrálnak az öregdiákok, meghívták a városvezetést is.
2012. 09. 26. 17:00
Iskoláiban közel háromezer mélyszegénységben élő gyereket lát el Iványi Gábor közössége. A MET már nem egyház, de még nem is egyesület. Jelenleg ex lex működik.
2012. 09. 21. 08:17
Pokorni Zoltán a hvg.hu oldalon hétfőn megjelent interjúban kifejtette, nincsenek meg a kerettantervek, maradt a túlzó, tananyagközpontú pedagógia, és nem attól lesz jó egy tankönyv, ha csak egyféle van belőle.
2012. 09. 17. 16:13
Hasonló panaszok, kétfajta megoldás: míg a magyar pedagógustársadalom csöndben tűr, szlovák kollégáik sztrájkja csütörtökön megbénította az országot. A hazai sztrájktörvényből nem olvasható ki egyértelműen, hogy le lehet-e tiltakozásképp lakatolni az iskolákat.
2012. 09. 13. 17:50
Az E.ON igazgatótanácsának elnökével találkozott a miniszterelnök és Németh Lászlóné fejlesztési miniszter. Hétvégén a cég visszavásárlásáról beszélt a kormányfő egy vidéki rendezvényen.
2012. 08. 29. 18:52
Szabó Máté szerint a kaposvári Toldi iskola megszűntetését megelőző eljárás során jogsértően járt el az önkormányzat. Sérült többek közt az érintettek jogbiztonsághoz való joga.
2012. 08. 15. 20:52
Az általános és a középiskolához is ragaszkodik a város.
2012. 08. 10. 08:51
A fertődi iskola igazgatónője akár fegyverrel is megakadályozza az alsó és a felső tagozat összevonását. Az alpolgármester félti az életét, feljelentette az iskolavezetőt.
2012. 08. 09. 10:46
Nem csitulnak a kedélyek a miskolci Avasi Gimnázium igazgatói kinevezése körül. A szülők újra lemondásra szólították fel az új vezetőt.
2012. 07. 16. 11:39