Pop Mert szerint a Szőlő utcai esettel a történelem ismétli önmagát, a Juhász Péter Pál körül kibontakozó botrány ugyanolyan mintázatokat hordoz, mint a bicskei rémtettek.
A gép vészkijáratán kiugró, majd a romok mellett a testvérét keresgélő férfi mellett olyanok is túlélték a 290 halálos áldozattal járó csütörtöki légikatasztrófát, akik a becsapódás helyszínén voltak. Közben az áldozatokról is egyre több dolog derül ki.
Döbbenetesen sokan haltak meg az idén a haddzs, vagyis a mekkai zarándoklat alatt. Javarészt az illegális utazásszervezők és részben a hatóságok felelőssége, hogy számos hívő nem tudott hazatérni Szaúd-Arábiából.
Novák Katalin és Varga Judit lemondásával az ügy nincs elintézve. Az áldozatok méltóságát helyreállító és a jövőre nézve megnyugtató megoldásra van szükség.