Egy asztal alatt talált rá a CIA Ramzi Binalshibh, a 9/11-es merényletek egyik feltételezett kitervelőjének egy marokkói börtönben történt kihallgatásának bizonyítékaira.
Őrizetbe vett a német rendőrség egy szíriai férfit, akit egyebek közt azzal gyanúsítanak, hogy interneten toborzott tagokat az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat számára.
Szabadon engedték Pakisztánban azt az amerikait, aki állítása szerint azért érkezett a dél-ázsiai országba, hogy megszerezze az Oszama bin Laden terrorista vezér fejére kitűzött vérdíjat.
Az elfogott külföldiek, akik között két malajziai, öt bangladesi és öt nigériai is van, arra hivatkozva utaztak Jemenbe, hogy arabul akarnak tanulni – csakúgy, mint annak idején a nigériai Umar Farouk Abdulmutallab, aki tavaly karácsonykor robbantásos merényletet kísérelt meg egy amerikai repülőgép ellen. A jemeni hatóságok áprilisban és májusban az ország fővárosában, Szanaában és annak [...]
Négy szaharai ország közös katonai támaszpontot létesített szerdán az al-Kaida terrorhálózat térségbeli csoportja és a csempészet elleni fellépés céljából.
Az al-Dzsazíra arab nyelvű hírtelevízió mutatta be csütörtökön egy hangfelvétel részletét, amelyen bin Laden figyelmeztet: azon a napon, amikor döntés születik Halid Sejk Mohammed kivégzéséről, az al-Kaida fogságában levő amerikaiak haláláról is döntenek.
A jelek szerint sikerült megölni Husszein al-Jemenit a múlt héten, amikor egy amerikai pilóta nélküli repülőről kilőtt rakétákkal leromboltak két épületet az észak-vazirisztáni Mirámsáh városban. A húszas évei végén vagy harmincas évei elején járó Al-Jemenit az al-Kaida egyik jelentős tervezési és robbantási szakértőjének tekintik, aki kapcsolatot teremtett az al-Kaida arab-félszigeti csoportjaitól kezdve az afganisztáni és [...]
A nyugati hatalmak szerint ha a térség egymással viszálykodó kormányai nem fognak össze a terroristák ellen, akkor a Szahara lassan az al-Kaida biztos menedékhelyévé válhat, ahol tagjai nagyszabású támadásokat lesznek képesek megtervezni. A találkozón a vendéglátó Algéria, valamint Burkina Faso, Csád, Líbia, Mali, Mauritánia és Niger védelmi és külügyminiszterei vettek részt.