ablak
Életében 75. évében elhunyt a Magyar Televízió Ablak című műsorának egykori vezető szerkesztője, a Hét volt főszerkesztő-helyettese.
2018. 02. 22. 12:12
Kezd bohózatba fulladni a körmendi történet.
2016. 05. 06. 17:00
Az 5 millió forint nyereményértékű, március elején meghirdetett Padlásból Tetőtér pályázat zsűrije és a felkért szakértők összetett szempontrendszer alapján egy budapesti, kétgyermekes családot és XV. kerületi házukat választotta a minta tetőtér-beépítés megvalósítására. A pályázat célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a padlásra mint a lakótér bővítésének kézenfekvő, gazdaságos és rövid kivitelezési igényű lehetőségére.
2015. 07. 10. 13:37
A gyerekek a tetőtéri szobáikat nyáron intenzívebben használják napközben, mint az év többi részében, hiszen a hosszú nyári szünet alatt előkerül mindaz a sok játék, amelyekre az iskolai hétköznapokon nem jutott idő, vagy csak esténként.
2015. 04. 14. 15:55