Élet-Stílus

Az ötödik emeleti ablakból dobta ki gyerekeit egy anyuka, hogy mentse az életüket

Bent rekedtek az égő lakásban, és ez volt az egyetlen menekülési útvonal. A kétéves kislány és a 9 éves fiú kisebb sérülésekkel megúszta a zuhanást, de az anyuka nem élte túl a tűzesetet.

Videón örökítették meg, ahogy egy anyuka kidobja az ötödik emeleti ablakából két kisgyerekét, miután mindannyian a lángoló lakásban rekedtek – írta a Shanghaiist. A Xuchang városában található lakás helyi idő szerint péntek délelőtt gyulladt ki, és az anyuka, valamint kétéves lánya és 9 éves fia a lángoktól nem tudott kimenekülni.

A járókelők hiába kiabálták a nőnek, hogy “várjon két percet, érkezik a segítség”, a nő úgy érezte, nincsen annyi idejük. Így nem várt a tűzoltókra, hanem fogott egy lepedőt, amit ledobott a ház előtt álló embereknek, hogy feszítsék ki.

Videón, ahogy egy férfi a saját életét kockáztatva ment meg egy erkélyről lógó kisgyereket
Négy emeletet mászott meg másodpercek alatt egy párizsi épületen.

Amint ez megtörtént, előbb kétéves lányát, majd fiát dobta ki az ablakon. Mindekettőt sikerült elkapnia a lent várakozó embereknek. Nem sokkal később a tűzoltók feljutottak a lakáshoz, és kimenekítették a nőt.


A családot kórházba szállították, de az orvosoknak már nem sikerült megmenteniük az anyuka életét. Azt nem közölték, hogy pontosan mi okozta a halálát. Két gyereke csak kisebb sérüléseket szenvedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik