Élet-Stílus

Lekapcsolták a lélegeztetőgépről, mégis meggyógyult a csodababa

Csak egy pillanatra fordított neki hátat a nagynénje, de a 11 hónapos Anwar Nyanzinak ennyi idő is bőven elég volt ahhoz, felmásszon egy ablak mellett álló székre, majd a párkányra, és kiessen. A kisfiú 12 métert zuhant, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba – írja a The Sun.

Anwar agya, gerince, és a nyaka is megsérült, eltört a bal karja, és keze, valamit több bordája. Amikor az orvosok lekapcsolták a lélegeztetőgépről a kisfiút, azt mondták a családnak, el kell búcsúzniuk tőle, mert alig egy százalék az esélye a túlélésre. Anwar azonban rácáfolt a doktorokra, elkezdett önállóan lélegezni, néhány héttel a balesete után pedig újra lábra állt.

A most kétéves Anwar annyira egészséges és boldog, mintha soha sem lebegett volna élet és halál között – mondta el Hawa Rutansingwa, a kisfiú 32 éves édesanyja.

A legrosszabb, amin egy anya keresztülmehet az, amikor azt mondják neki, a kisfia meg fog halni. Elviselhetetlen volt a látvány, ahogy a kis testéből mindenütt vezetékek és csövek lógtak. Nem tudom elmondani mit éreztem akkor. Most pedig nézem, ahogy otthon játszik és énekel, mint bármelyik másik gyerek. Ez igazi csoda.

Az anya dolgozott a baleset idején, a kisfiúra a nagynénje vigyázott. Anwar egy harmadik emeleti ablakból esett ki, a London déli részén fekvő Croydonban. Amikor Hawa megtudta, mi történt, azonnal a helyszínre rohant. Amikor odaért, a mentősök azt mondták neki, inkább ne nézze meg a fiát, mert nagyon rossz állapotban van. A nő feltépte a mentőautó ajtaját, aztán amint megpillantotta a gyereket, elájult.

A kórházban megműtötték a kisfiú agyát, és kezelték a töréseit. Négy napig tartották kómában, majd az orvosok úgy döntöttek, lekapcsolják a lélegeztetőgépet, mert ha Anwar nem tud önállóan lélegezni, biztosan meghal, így viszont volt egy halvány remény a túlélésére. Később az anyának elárulták, mindenki azt gondolta, hogy hagyják a kisfiút békében elmenni.

Hawa, akinek van egy ötéves lánya és egy négyéves fia is, azt mondja, Istennek hálás, amiért megmentette a legkisebb gyermeke életét.

(Kiemelt kép: SWNS)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik