Moszkva rendezi meg az idei öttusa-világbajnokságot - jelentette be pénteken a nemzetközi sportági szövetség (UIPM). Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány nem örül a cserének.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) egyik elnökségi tagját, az ökölvívó olimpia bajnok Kovács Istvánt delegálta a közmédiumok társadalmi felügyeletét a jövőben ellátó Közszolgálat Testületbe.
A tokiói szervezők bejelentették, hogy a Japánt sújtó, több ezer ember halálát okozó földrengés és szökőár miatt később sem vállalják a műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság lebonyolítását.
Az illetékes állami szerv kérésének megfelelően a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nem utal állami támogatást a Magyar Úszó Szövetségnek (MÚSZ), amíg a vizsgálatok le nem zárulnak a MÚSZ gazdálkodásával kapcsolatban.
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos arra kérte Borkai Zsoltot, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökét, hogy a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) gazdálkodását érintő vizsgálat befejezéséig a MOB ne teljesítsen kifizetéseket a MÚSZ részére.
A héten születik döntés arról, hogy a japán jégkorong-válogatott a távol-keleti országot sújtó természeti katasztrófa után részt tud-e venni az április 17. és 23. közötti budapesti divízió I-es világbajnokságon.
Maarten Stekelenburg, az Ajax Amsterdam labdarúgócsapatának holland válogatott kapusa eltörte hüvelykujját, így nem védhet a Magyarország elleni két Európa-bajnoki selejtezőn.
A csütörtöki határidőig egyedül Gémesi György, a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) elnöke adta be pályázatát a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöki posztjára.
A politikai nézetét nyíltan vállaló sportszervezet, a Hunnia Kézilabda Sport Kft. tartozik több intézménynek is a terembérlettel, nem fizetett öltöztetőjének, és edzőtáborozó sportolói szállásadójának sem - állítja a Népszabadság.
Márton Anita a második helyen bejutott a női súlylökés szombati fináléjába a párizsi fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon, ugyanakkor Baji Balázs 60 m gáton nem került az esti döntőbe.
Két lövést is kapott a jobb karjába Luis Bolanos ecuadori válogatott labdarúgó, akit az egyik fővárosi kórházban ápolnak, de sérülése nem életveszélyes.