Magazin

Szeptembertől nem jelenhetnek meg a Magyar Televízió (MTV) adásaiban azok a képernyős arcok, akiknek a teljesítménye nem üti meg a szükséges szakmai színvonalat - mondta az intézmény szóvivője szerdán az MTI-nek.
2005. 07. 13. 17:30
Most már biztos, hogy nem lesz idén Pesten plázs. A főváros elutasítása után a rendező cég visszakér 5 milliót, kártérítést követel és viszi a Plázs nevet is.
2005. 07. 13. 15:20
Országos napilapokban szerdán közzétette a Magyar Rádió Rt. elnöki posztjára kiírt újabb - négy hónapon belül harmadik - pályázati felhívását a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöke.
2005. 07. 13. 11:04
Július 8-ától augusztus 7-ig idén második alkalommal rendezik meg a Budapesti Tér-Film-Zene Fesztivált a Parlament előtt, a Kossuth-téren, ahol délután öttől este 11-ig nézhetünk felmeket, hallgathatunk koncerteket.
2005. 07. 08. 11:40
A titkok megőrzése, a titkosírás szinte mindenkinek az életében megjelenik egyszer, de a tükörírás vagy a láthatatlan tinta használata általában elegendő tapasztalatot jelent.
2005. 07. 07. 18:20
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa megállapította, hogy három művészszervezet által kiadott árjegyzékek sértik a versenyjogot, mivel meghatározták bennük az egyes művészeti szolgáltatások minimum árait.
2005. 07. 07. 16:35
Csütörtök délelőtt ül össze a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége, hogy jelöltet állítson a közszolgálati médium hónap végén megüresedő elnöki posztjára.
2005. 07. 07. 07:28
A soproni Lővér Kempingben a Volt idén területet, programkínálatot és időtartamot is bővített, így 35 ezer látogató után most 50 ezer vendéget várnak.
2005. 07. 06. 12:02
Ezt nyújtja július 5-e és szeptember 22-e között a budapesti Cervantes Intézet (a vetítések helyszíne) és a magyarországi Kubai Nagykövetség. A fenti intézetek jóvoltából ugyanis 12 kubai film segítségével ingyen utazhatunk Castro és Che Guevara országába.
2005. 07. 06. 07:41
A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány és a Lumen Fotóművészeti Alapítvány közös kiállítása a kortárs magyar és kelet-európai női alkotók fotóiból, videóiból és installációiból ad közre válogatást.
2005. 07. 04. 15:56
Ötvennégy éves korában egy New Jersey állambeli Edison kórházban meghalt Luther Vandross, a romantikus soul-zene nagymestere, aki több mint 25 millió lemezt adott el érzelmes dalaiból szerte a világon, az érett szerelmespárok nagy gyönyörűségére.
2005. 07. 03. 10:56
Minden idők legnagyobb, földrészeken átívelő szegénységellenes koncertsorozata zajlott szombaton világszerte. Tíz nagyvárosban a világ legnagyobb rock- és popsztárjai léptek fel, hogy a nyomor és az éhezés ellen felemeljék a hangúkat.
2005. 07. 03. 10:08
Ma délután 3 órától egészen hajnali kettőig láthatják a Live 8-ként beharangozott, kilenc különböző színpadon zajló megakoncertet a Magyar Televízió két csatornáján.
2005. 07. 02. 09:33
Felfüggeszti műsorszolgáltatását július 2-án 19 órától, 30 percre a TV2 - közölte internetoldalán a csatorna. A felfüggesztést a 2002-es Big Brother egyik jelenete miatt kapták.
2005. 07. 01. 16:30
Olvasói sztorik