Élet-Stílus

Rádióelnöki pályázat harmadszor

Országos napilapokban szerdán közzétette a Magyar Rádió Rt. elnöki posztjára kiírt újabb - négy hónapon belül harmadik - pályázati felhívását a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöke.

A pályázat feltételei gyakorlatilag megegyeznek a korábbi kiírásokéval. Az indulók augusztus 23-án délig adhatják le a közalapítvány hivatalában az elkészült munkákat.

A közalapítvány elnöksége március 19-én döntött úgy, hogy pályázatot ír ki a július végén megüresedő tisztségre. Első körben, május 9-én Such György megválasztását javasolta a testület a nagykuratóriumnak, ám ő csak egyszerű többséget kapott a szavazáson a szükséges kétharmados helyett. A második, július 7-ei voksoláson sem kapott egyetlen pályázó a jelöltté váláshoz szükséges kétharmados támogatást az elnökségtől, amely ezt követően újabb pályázat kiírásáról döntött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik