heineken

A negyvenes éveinkben elsajátítani egy teljesen új sportot, nem kis kihívás. Főleg, ha azt a sportot jégkorongnak hívják, ahol korcsolyával a lábadon, védőöltözetben teljes sebességgel terelgetsz egy apró korongot. Amikor azonban a gyerekek edzését nézve maguk a szülők kapnak kedvet a hokihoz, a nulláról megtanulnak korcsolyázni, majd saját csapatot alakítanak, az több, mint menő.
Miért vág neki valaki egy többnapos hegyi túrának? Mi a jó a digitális detoxban? Hogy lehet túllendülni a nehéz pillanatokon? Vannak, akik wellness hétvégén kapcsolódnak ki, míg másoknak pont az ellenkezőjét keresik: nomád körülmények, embert próbáló helyzetek, luxusnak nem mondható ágyak és fürdők, sörözések földön ülve valahol a magasban.
Mit tehet az, aki repülőkről, hajókról, flottányi autókról álmodik? Hogyan érheti el, hogy minden, amit szeretne, ott álljon egy karnyújtásnyira tőle, pont úgy, ahogyan megálmodta? Lehetséges, csupán a méretarányokra kell ügyelni, minden megépíthető, és egy olyan makett világ hozható össze a polcon, aminek csak a képzelet szab határt.
A biteken szocializálódott ember valamiért ösztönösen ragaszkodik a régi, analóg megoldásokhoz. Divat lett vinyl hanglemezt vásárolni, menő egy kazettás walkman, és sokan lelik örömüket a filmre fotózásban, otthoni nagyításban is. Egyedül, vagy hasonló érdeklődésű haverokkal közösen.
Úgy indult, hogy tesóm zongorázott, és volt egy barátja,  Robika, aki gitározott. Amikor ő átjött a gitárjával,  játszották a Gyöngyhajú lányt, meg a Nothing Else Matterst. Én meg mondtam, hogy én is szeretnék hittanra járni, mert azt hittem, hogy  a hittanon tanulnak zongorázni.  Aztán kiderült, hogy a hittanon nem volt zongorázás. Jézusos képeket kellett színezni. De a tesómékat azért megkérdeztem, hogy ha Robika otthagyja a gitárját, mert nincs kedve hazacipelni, akkor kipróbálhatom-e. Megengedték és óriási élmény volt.
Olvasói sztorik