Élet-Stílus

Amikor nem ciki, ha elavultak a cuccaid

Vezess.hu
Vezess.hu
A biteken szocializálódott ember valamiért ösztönösen ragaszkodik a régi, analóg megoldásokhoz. Divat lett vinyl hanglemezt vásárolni, menő egy kazettás walkman, és sokan lelik örömüket a filmre fotózásban, otthoni nagyításban is. Egyedül, vagy hasonló érdeklődésű haverokkal közösen.

184 évvel ezelőtt, 1839 elején jelentették be a Francia Akadémián Joseph Nicéphore Niépce és Louis Daguerre közös találmányát, a dagerrotípiát, ami a fényképezés kezdetét is jelentette. Persze a forradalmi képrögzítő eljárás nem terjedt volna el olyan viharos gyorsasággal, ha azt a francia állam nem váltja meg, és nem ajándékozza oda a világnak, hogy bárki foglalkozhasson vele, tökéletesítse, mindenféle szabadalmi hercehurca nélkül.

Ennek meg is lett a gyümölcse, a fejlődés folyamatos volt, először a kezdeti, nehezen végig ülhető exponálási idők rövidültek le, óriásit fejlődött az optika is, megjelentek a színes, majd az instant filmek is, amelyeket a fotó elkészülte után pár másodpercen belül már papírképként lehetett kézbe venni.

Váratlan sörözések

Az idén 150 éves Heineken márka a fogyasztókat ünnepli – bárhol, bárhogyan is fogyasszák kedvenc sörüket. A 24.hu felületén indult cikksorozat a hazai szubkultúrák és különleges csoportok szórakozási szokásait mutatja be, 9 részben.

Aztán 1991-ben megjelent az első kereskedelmi forgalomban kapható digitális gép, ami pár évtized alatt árban, tudásban is utolérte a hagyományos, filmes technikát, mára pedig látszólag egyeduralkodóvá vált. De a punkokhoz hasonlóan a film, illetve a filmes fotózás sem halt ki, van még pár elszánt figura, akik a nehézségek, és a drága alapanyag ellenére életben tartják a lángot.

Vezess.hu

Olyanok, mint például Tímea és barátai, akik hétköznap egy irodában bújják az Excel táblákat, vagy éppen villamost vezetnek, esetleg gyereket gyógyítanak, hétvégén, szabadidejükben pedig mind hasonló hobbinak hódolnak. Van, aki a lejárt filmek kiszámíthatatlan viselkedésében, színhibáiban lát fantáziát, miközben lazán kezeli a fénymérést is, mások friss nyersanyagra fotóznak, elképesztő precizitással, amit a szintén előírásszerű nagyítás követ, hisz a fényképezés célja valahol a kézzel fogható papírkép elkészítése. Lehetőleg minél nagyobb, látványosabb méretben.

Vezess.hu

Vannak, akik egy tűvel szűrt lyukkal, sörösdobozzal készítenek képet filmre, vagy fotópapírra, mások még ma is több százezer forintos műszaki kamerákkal, pár évtizede még megfizethetetlen áron kapható objektíveket cipelve fotóznak. Végül pedig az egész hagyományos fotózás csúcsán, a hab tetején billegő cseresznye a nedves kollódiumos eljárás, ahol minden kép egyedi, egy daraban létező műalkotás.

Akik ezzel foglalkoznak, azok évszázados receptek alapján kevernek fényérzékeny bevonatot, amit tisztára suvickolt üvegre öntenek rá, majd nagyjából 15-20 percük marad arra, hogy exponáljanak, előhívják, fixálják a képet és elkészüljön a végeredmény az ambrotípia. Bár hétközben leginkább online felületeken történik a kommunikáció, kapcsolattartás, de azért ez nem minden.

Az egész hóbort mögött ott van a hasonlókkal találkozás, bulizás élménye is. Akikkel pár sör mellett át lehet beszélni a felmerülő műszaki problémákat, recepteket cserélni – itt hívó- és kollódium receptek, ritka, sokszor igen drága vegyszerek tuti beszerzési helyeinek címei cserélnek gazdát – de gyakran csak egy-egy valószínűtlenül szerencsés kamerabeszerzés történetének meghallgatása miatt is megéri beugrani egy közös lazulásra, és közben felszisszenteni pár doboz sört.

Aki ennél hosszabb közös kikapcsolódásra vágyik, az több napos, vagy akár hetes fotós, pontosabban hagyományos fotós programokon éli ki a szenvedélyét. Ilyen például a 2015 óra Drégelypalánkon zajló Fotófalu, ami talán olyan jelentőségű fotós rendezvény, mint a koncertrajongóknak egy Sziget fesztivál.

Vezess.hu

Ezeken remekül megfér egymás mellett az aránylag egyszerű és modernnek is mondható filmes fényképezés és a különféle speciális, archaikus ágai is, mint az argentotípia és a cianotípia és egyéb elvetemült fotótechnikai eljárások.

És itt persze a bandázásnak sincs vége hajnalban, ha bírod, egy hétig tolhatod azokkal, akiktől nappal megtanulod a kollódiumöntés mozdulatait, éjjel pedig fejben megválthatod a világot.

Szponzorált tartalom

A cikk a Heineken támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik