Élet-Stílus

Már a Heineken is a bedőlő Szuperligán gúnyolódik

A Bajnokok Ligája egyik legfőbb szponzora is beszállt az élcelődésbe.

A hét elején a semmiből a feje tetejére állt egy rövid időre a futballvilág, amikor Európa legnagyobb futballklubjai közül 12 bejelentette, hogy hátat fordítanak az Európai Labdarúgó Szövetségnek (UEFA) és megalapítják a saját zárt Szuperligájukat.

A történtek hatására cikkek és elemzések tucatjai születtek, a 24.hu-n is több ízben foglalkoztunk azzal, hogy megszűnt létezni a futball, abban a formában legalábbis biztos, amit eddig ismertünk.

Kapcsolódó
Megszűnt létezni a futball, amit ismertünk
A nemzetközi futball jó ideje egy olyan egyirányú utcában halad, ahonnan nem lehet sem kitolatni, sem megfordulni benne. Két opció van, az elakadás és a permanens továbbhaladás. A Szuperligával a topklubok a továbbhaladás mellett tették le a voksukat.

Aztán a népharag hamar elsöpörte a kezdeményezést, az UEFA pedig gyorsan talált pár milliárd eurót, aminek hála meg tudott állapodni a legtöbb renitens klubbal, így hiába nyilatkozott hétfőn még önbizalomtól duzzadva Florentino Perez, a Real Madrid és a Szuperliga elnöke, kedden már el is bukott a történet. Egyelőre legalábbis.

A Szuperligát és a szakadár klubokat rengeteg kritika és élcelődés érte az elmúlt napokban, most azonban nem várt helyről is érkezett a pofon. Nem más szállt be ugyanis a gúnyolódásba, mint a Heineken, ami indulása óta a Bajnokok Ligája egyik legismertebb és legelkötelezettebb szponzora, azé a sorozaté, amit a klubok hátragyani szándékoztak.

A sörgyártó a hivatalos Twitter-oldalára pakolt ki egy képet, amellyel a felelős alkoholfogyasztásra szeretné felhívni a figyelmet. A jól megszokott „Ne igyál és vezess egyszerre” figyelmeztetés helyett viszont ezúttal azt írták,

Ne igyál és indíts ligát
Fogyaszd a Heinekent felelősséggel

A 12 renitens klub közül egyébként még hárman (Chelsea, Manchester City, Real Madrid) is versenyben vannak a Bajnokok Ligája idei kiírásában, a sorozat elődöntőinek első meccseit a jövő héten rendezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik