Tavasszal új vezetőedző irányítja a bajnok DVSC-t, miután a csapat szakvezetője, a cseh Miroslav Beránek úgy döntött, nem hosszabbítja meg a december 31-én lejáró szerződését.
A New York Red Bullst erősítő Jozy Altidore szerződtetését tervezi a Real Madrid labdarúgócsapata. A tengerentúli együttes persze szeretné megtartani a fiatal játékost, ugyanakkor erre a jelek szerint nincsen sok esélye van.
Hajnal Tamás klubja, a Karlsruhe 2-1-re legyőzte a Dárdai Pállal felálló vendég Hertha BSC együttesét a német Bundesliga 14. fordulójának nyitányán. Hajnal góllal járult hozzá a sikerhez.
Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya szerint az Európa-bajnoki selejtezők kudarca (a 6. helyen végzett a csapat) után a honi futball irányítóinak és a szövetségi kapitánynak is le kell mondania.
Steve McClaren kirúgása lavinát indított el, Angliában (s azon túl is) mindenki azt találgatja, ki lehet a távozó szövetségi kapitány utódja. A potenciális jelöltek közül Fabio Capello jelezte, érdekli a feladat, Jose Mourinho és Martin O'Neill viszont nem akar az angol csapat szakvezetője lenni.
Az angol labdarúgó Premier League-ben éllovas Arsenal három hétig nem számíthat a hollandok elleni Európa-bajnoki selejtezőn megsérült fehérorosz Alekszander Hlebre.
Pénteken egyeztettek egymással a szurkolók képviselői és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) vezetői az idény előtt meghirdetett zérótoleranciáról. Az MLSZ vezetői kijelentették, hogy nyitottak mindenfajta olyan szurkolói észrevételre, amely egy egységes álláspont kidolgozását tenné lehetővé.
A vb-selejtező sorsolásának helszínén, Dél-Afrikában tartózkodó Várhidi Péter szövetségi kapitány az FN-nek elárulta, hogy Spanyolországot, Lengyelországot, Belgiumot, Albániát, valamint Liechtensteint szeretné ellenfélnek.
Edmílson, a Barcelona brazil védője jókora vihart kavart azzal kijelentésével, hogy a katalán gárdán belül akadnak „fekete bárányok", akik akadályozzák az eredményes szereplést.
Thomas Schaaf, a Werder Bremen vezetőedzője három napra száműzte csapatából az elefántcsontparti Boubacar Sanogót és a brazil Carlos Albertót, mert a két futballista összeverekedett egymással edzésen.
A horvát válogatott visszautasította annak az orosz milliárdosnak a felajánlását, aki hétfőn közölte: ha szerdán legyőzik az angolokat Európa-bajnoki selejtezőn, a csapat négy labdarúgója egy-egy luxus Mercedesszel gazdagodik.
A magyar labdarúgó-válogatott balszélsője szerint szerda este nem érdemelt vereséget a csapat a címvédő görögök ellen. A kapitány is büszke a csapatára, amely a véleménye szerint már előrébb járna, ha az ígérgetés helyett hamarabb kezdik a fiatalítást.
A fogadóirodáknál Jose Mourinho számít a favoritnak, de a portugál szakember néhány hete már jelezte, hogy nem érdekli az angol szövetségi kapitányi poszt. A Real Madridtól nyáron menesztett Fabio Capello viszont szívesen elvállalná a feladatot.
A várakozásnak megfelelően menesztették Steve McClarent, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát, miután a csapat nem jutott ki a 2008-as Európa-bajnokságra.
Brazília vb-selejtezőn hátrányból fordítva ugyan 2-1-re legyőzte a vendég Uruguayt, ugyanakkor az ötszörös világbajnok teljesítményről mindent elárul, hogy saját közönsége kifütyülte, s szidta a kapitányt és a sztárokat.
Az angolok óriási meglepetésre kikaptak hazai pályán a már biztos csoportelső horvátoktól, és hiába sietett szombaton az izraeli válogatott Steve McClaren segítségére, végül az oroszok ünnepelhettek. A többi esélyes, a svéd, a török és a portugál válogatott ott lesz jövőre a kontinenstornán.
A magyar labdarúgó-válogatott nem játszott rosszul, mégis vereséget szenvedett a címvédő görögök ellen az utolsó Európa-bajnoki selejtezőjén, így a hatodik helyen végzett a hétcsapatos csoportban. A vereség ellenére Várhidi Péter szövetségi kapitány úgy nyilatkozott: büszke a csapatára.
A Várhidi-csapat jól teljesítményt nyújtott, mégis vereséget szenvedett a görögök elleni Európa-bajnoki selejtezőn. Buzsáky szerencsés talalálatára a címvédő egy öngóllal válaszolt, majd egy tizenegyessel a meccset is eldöntötte.
Rekorddöntésre készül Otto Rehhagel, Görögország német szövetségi kapitánya, aki a magyarok ellen 75. mérkőzésén ül majd a hellének kispadján - márpedig korábban egyetlen szakvezető sem élt meg ennyi meccset görög kapitányként.
Olasz lapjelentések szerint az Internazionale brazil támadója januártól a Bajnokok Ligájában is érdekelt Werder Bremenben futballozhat. A Serie A címvédője megkérné a mellőzött támadó árát, az olaszoknak egy másik brazilra, Diegóra fáj a foga.
A magyarok emberek mintegy fele egyáltalán nem érdeklődik sem a hazai, sem a külföldi labdarúgás iránt, de az utóbbi hónapokban a válogatott teljesítményét egyre többen figyelik. A Forsense felmérése szerint Várhidi Péter megítélése pozitív, a többség szeretné, ha meghosszabbítanák a szerződését.