Úgy tűnik, eztán, ha egy párt nem ér fél (tán egy) százalékot, vissza kel fizesse az államtól kapott kampánytámogatási tízmilliókat. Felelős gazdálkodás vagy a Momentumnak és társainak szívatása? Villáminterjú a törvénygazda Gulyás Gergellyel a Parlamentből.
Még az is elképzelhető, hogy az ügynökakták miatt is aláírásgyűjtésbe kezdenek. A Momentum elnöke szerint addig nem fejeződik be a rendszerváltás, míg a vezetők zsarolhatóak.
A katolikus Szent Egyed Közösség nyílt levélben kifogásolja, hogy a Fidesz szigorítana akarja a menekültügyi eljárást. A közösség pécsi felelősét, a menekülteket rendszeresen látogató Nagy Jánost kérdeztük.